Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak, hogy öt gyermekkel ajándékozott meg bennünket. Férjemmel együtt mindketten valljuk, hogy “az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsoltárok 127,3) Mindkettőnk szívében ott élt a vágy a nagy család után. Isten azt is elvégezte bennünk, hogy a vérszerinti gyermekeink mellé egy kicsit örökbe is fogadjunk: „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk” (Róma 15,1). Így lett teljes a családunk.

11 éve nem végzek kereső tevékenységet, s amíg csak lehet, szeretnék itthon maradni, hogy biztosíthassam a hátteret. Isten mégis mindig gondoskodott rólunk, és tudom, hogy ez ezután is így lesz: “Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” (Zsoltárok 37,25)

Minden hónapban, amikor megérkezik az anyasági segély, családi pótlék és a férjem fizetése, először elkülönítjük a tizedet. Tapasztaljuk, hogy Isten megáld minket, az anyagi helyzetünket. Aztán áttekintjük az alapvető kiadásokat, hogy mennyi kell például a számlákra, és kiszámítjuk, hogy mennyi marad, amiből az adott hónapban gazdálkodhatunk. Ha lehet, félre is teszünk.
Tavaly vettünk egy fatüzelésű kályhát, hogy a gázfűtést valamelyest felválthassuk. Isten megadta, hogy egy áruháztól rendszeresen hozhatunk raklapot, így messzemenőkig lecsökkent a fűtési számlánk.

Ami a ruházkodást illeti… Sok kedves ismerősünk, barátunk van, akiktől megkapjuk a kinőtt ruhákat, cipőket a gyerekeknek, s ez nagy áldás számunkra.

Gyerekeink nagyon szeretnek olvasni, a kisebbek is kedvelik a könyveket. Már kis koruktól kezdve beírattuk őket a városi könyvtárba, és így ingyen olvashatnak, és mesélhetünk nekik. Megtanulták ők is, hogy nem veszünk meg akármit, amit csak meglátunk. Például mielőtt vásárolni megyünk, összeírjuk, hogy mire van szükségünk, és igyekszünk józanok maradni az áruházak kecsegtető reklámjai ellenére is. Figyelünk arra is, hogy mit hol érdemes megvenni, hol kedvezőbb az ára.

“Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel” (1.Timóteus 6,6). Úgy érzem, boldogok, megelégedettek a gyermekeink, annak ellenére, hogy nincsenek drága, szuper játékaik. Az sokkal többet ér nekik, hogy hitben, szeretetben, odafigyeléssel igyekszünk nevelni őket. Ezen kívül a testvérek sokkal többet érnek, mint bármiféle játékszer. A nagyobbak már többször megfogalmazzák: „úgy örülök, hogy ennyi testvérem van”. Sokszor pedig nem is a pénz kell, hanem egy kis kreativitás, és így olcsón is lehet jó programokat, maradandó élményeket, kedves ajándékokat találni.
Nagyon örülök annak, hogy a mi városunkban is működik olcsóbb angol használtruha kereskedés, ahol nemcsak jó cipőket találok, hanem jó minőségű, márkás játékokat is pár száz forintért. Hol az egyik gyermeknek, hol a másiknak lelek valami kedveset, és már szeptembertől gyűjtögetem a titkos szekrényemben a kincseket. Így aztán karácsony közeledtével már nem kell boltról boltra rohangálnom, hogy akármit, de vennem kell mindegyiküknek, mert addigra már jó áron mindenkinek összeáll az ajándék. Persze, ez nem azt jelenti, hogy normál áruházban egyáltalán nem vásárolok, ha éppen úgy alakul, de a turkálóból valók sokszor egyedibbek, és különlegesebbek is. Karácsony előtt a családban kihúzzuk egymás nevét, így mindenki egy valakinek ad ajándékot, de azt nagy odafigyeléssel. A házvásárlás, – felújítás idején voltak, vannak nehezebb időszakaink az anyagiakat illetően. Ilyenkor mindig az Úr különleges gondviselését tapasztaltuk és tapasztaljuk. Ha e megtapasztalásokat sorba szedném, talán egy könyv is kikerekedhetne belőlük. Egy alkalommal húszezer forint hiányzott, hogy kifizessük a számlákat, és átvészeljük az adott hónapot. Egy szombat este beszéltük ezt meg, és hogy nem tehetünk mást: Istenben bízunk. Másnap a gyülekezetben amerikai vendégek voltak. Az egyikük odajött hozzám, és mindenféle magyarázat nélkül adott száz dollárt.
Emberileg ez semmivel nem volt indokolható, hiszen nem is tudhatott a szükségünkről. Teljesen egyértelműen az Úr vezette így. Amikor aztán beváltottuk, az akkori árfolyam szerint kb. huszonkétezer forintot kaptunk érte: amennyire szükségünk volt, plusz a tized. Isten megtehette volna, hogy forintban utalja át nekünk, de Ő a dollárt választotta, amin pontosan az a mondat szerepelt, amiben előző este megegyeztünk: “IN GOD WE TRUST”, azaz Istenben bízunk. A beváltás előtt a pénzt lefénymásoltattuk, bekereteztük, és kitettük a falra, hogy mindig emlékeztessen bennünket Isten végtelen hatalmára, és hogy érdemes Benne bízni.

Bizonyos értelemben szegényeknek számítunk, ha valaki az egy főre jutó jövedelmünkre tekint, de mi az átlagnál gazdagabbnak érezzük magunkat. Elsősorban hogy az Úrral járhatunk, de sok örömünk van a gyermekeinkben és egymásban is. Valóságosan tapasztaljuk: “De keressétek először az Ő (Isten) országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6,33) Minden megadatik, amire szükségünk van.

(F.M.)