A magyar konyha, minden híresztelés ellenére, egészséges. Legalábbis az a változata, ahogy eleink főztek még 50 évvel ezelőtt is.
Miért vagyunk mégis mi, magyarok, betegebbek, mint sok más nép Európában, miért alacsonyabb a születéskor várható élettartam?
Bernád Ilona néprajzos szerint ennek egyik oka a trianoni sokk, ami hosszú távú depressziót okozott.* A másik fontos tényező az, hogy elhagytuk a hagyományos életmódot, gyógymódokat és táplálkozási formát. Ezen kívül sok gyógyszert eszünk. 100 éve pedig megváltozott a tűzhely is.
Véleménye szerint, a szegény paraszti konyha megfelel a modern táplálkozástudománynak.
– levesek
A magyar parasztasszony minden délben levest is adott az asztalra, melyek vitamin-és folyadékforrások. (Nem is értem, hogy egyes közétkeztetésekben miért szakítottak ezzel a hagyománnyal. Mennyivel jobb a főzelék ugyan abból a zöldségből, mint a leves? )
– kásák
A burgonya előtti időkben és később is, a különféle kásák meghatározó szerepet töltöttek be az étkezésben. Készülhettek árpából, zabból, búzából, kölesből. Amerika felfedezése után a kukoricából készült ételek egyes magyar vidékeken a mindennapok táplálékává váltak: puliszka, málé, stb.
– zöldségek, gyümölcsök
A magyar háziasszony minden nap adott az asztalra valamilyen zöldséget leves, vagy főzelék formájában. A magas fehérjetartalmú bab, borsó, lencse húspótlék is volt. A zöldségféléket többnyire nem főzték túl, inkább „ress” maradt, így is megőrizve a vitamintartalmát, bár ezt bizonyára nem tudták. Sok nyers zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztottak. A káposzta torzsáját nem dobták ki, a répát, petrezselymet nem hámozták, csak kaparták, így megmaradt a héj alatti értékes rész. A kertből sóskát, papsajtot ettek, akácvirágot és sok olyan terményt, amelyet mi már nem is ismerünk.
– tartósítás
Hordószám tették el télire a savanyú káposztát, amely az egyik legjobb C-vitamin forrásunk. Uborkát, és más zöldségeket is savanyítottak ráadásul természetes módon, gyári tartósítószerek nélkül.  Aszalták a gombát, szilvát, sárgabarackot, szőlőt.
– méhészkedés
Kevés sót és még kevesebb cukrot használtak. Egy időben nem is volt még répacukor, ételeiket mézzel édesítették. A méz nagyon egészséges, gyakran ajánlott a reformkonyhában is. A népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta.
– olajos magvak
Nassolás helyett a régi korok embere olajos magvakat evett. Gyakran főztek mákos ételeket, melyek a csontritkulás megelőzésében játszanak szerepet. A tökmag a prosztata megbetegedése ellen jó.
– Gyűjtötték a gyógynövényeket erdőn, mezőn. A csipkebogyóból C-vitaminban dús teát készítettek áztatással, de lekvárt is főztek belőle.
– fűszerek
A csípős erős paprika nem hagyományos magyar fűszer, mint tudjuk, Amerikából származik. Nemes változata azonban nagyon egészséges. Szórták is megkent kenyérre csak úgy nyersen.
Régen nem az erős ízek uralkodtak, bár sokkal több fűszert használtak, mint ma: kakukkfüvet, szurokfüvet, tárkonyt, turbolyát, citromfüvet, borsikafüvet, ánizst, köményt, bazsalikomot, lestyánt, zsályát, fokhagymát, vöröshagymát.
– húsfélék
A magyar parasztember 2-3 hízót nevelt egy évben, télen vágta le, és füstöléssel, lesütéssel tette el az év többi részére. A baromfiudvarban még tyúkot, kacsát, libát, pulykát nevelt, de nem evett húst minden nap. Gyakran csak vasárnap került az asztalra. Igaz azonban, hogy szalonnát viszont szinte minden nap fogyasztottak, de ne felejtsük el, hogy ez mangalica szalonna volt, nem pedig a koleszterinben gazdag nyugat-európai sertésfajták. A mangalicát ma a reformkonyha fontos összetevőjének tartják.

Életmód

– szokások, ritmikus élet
– A régi ember a természet ritmusával együtt élt. Sötétedés előtt ellátták az állatokat, és korán lefeküdtek a téli időben. A fonóban vagy a kukoricafosztáskor meséket mondtak, melyek segítettek oldani a napi feszültségeket. A népdalok éneklése is lelket gazdagító, felemelő élményt jelentett. A népi szokások erősítették a közösséget, biztonságot adtak.
-hitélet

A magyar parasztember vallásos volt. Sok-sok népi imádság maradt fenn, a keresztyén gondolkodás át-meg átjárta a napi életüket. Igaz azonban, hogy nagyon sok pogány elem is fennmaradt, és mint babonaság élt tovább. Sok keresztyén ember ezért idegenkedik a néprajztól, a népi hagyományok felélesztésétől. Pedig a Biblia azt tanítja, hogy: „…mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.” (1.Thessz. 5.21-22)
A vasárnap megszentelése természetesnek számított. Nemcsak templomba mentek, hanem a munkától is tartózkodtak, így pihenték ki a hét fáradalmait és gondolkodásukat a mennyei dolgok felé fordították. A reggeli istentiszteleteken is ott volt a falu apraja, nagyja. A protestáns vidékeken, aki csak tehette, vásárolt Bibliát magának, de a reggeli istentiszteleteken naponta hallhatták Isten Igéjét. Az Ige pedig, ahol hittel párosul, a szeretetben erősít meg bennünket. A magyar nem haragtartó, és a közhiedelemmel ellentétben nem harcias, bár lobbanékony, de hamar megbocsát. „A májnak öröm kell!”- vallják a csángók.
– szoptatás
– Bár Bernád Ilona keveset beszél róla, a fentiek mellett még fontos megemlíteni a szoptatást, melyről bővebben a Szoptatás régen című részben olvashatnak.  A magyar parasztasszonyok sokáig szoptattak, de a múlt század közepétől nálunk is elkezdődött az időre szoptatás, ennek következményeként a szoptatási problémák, majd a tápszerhasználat. Sokan nem is tápszert, hanem tehéntejet adtak. Pedig a magyar ember, mint sok más, keleti nép, nehezen tolerálja a tehéntej fehérjéjét. A tápszerek pedig abból készülnek. Vagy szójából, ami a másik nagy allergén. Így rohamosan megnőtt az allergiás megbetegedések száma, az elhízás, és sok, az előtt ismeretlen lelki betegség is. Az új szoptatási szokások ugyanis nem csak a három órás rendszert jelentették, hanem a testközelség mérséklését, egyenesen tiltását. Szinte kötelező lett a kiságy (lehetőleg másik szobában), a babakocsi, a cumi sírás esetén szoptatás, ringatás, szeretgetés helyett. Mára megfordulni látszik a trend, de még koránt sem általános. Sajnos sok családban „sikk” a tápszer, vagy a gyakori orvoshoz járás, gyógyszer adása. Ahogy ledöntötték a kemencét, mert a szegénységre emlékeztette őket, úgy fordultak el sokan a hagyományos paraszti életmódtól is. Pedig a modern világunkban egyre nagyobb szükségünk van arra, hogy ismerjük meg a gyökereinket, hogy kik vagyunk, és mit érünk, mert e nélkül elveszünk a magabiztos, jó önértékelésű nemzetek között.  Tévedett Vörösmarty a Szózatban, amikor azt írta, hogy „a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az embermilliók szemében gyászkönny ül”. Népek százai eltűntek már, és senki sem siratta meg őket, minket se fog. Megmaradásunk, mint a zsidó népé is az idegen népek tengerében, Isten kezében van. De ahogy nekik sem volt megengedve más népek szokásainak az átvétele, így mi is bölcsen tesszük, ha őrizzük hagyományainkat. Nem vagyunk különbek más népeknél, de különbözőek vagyunk, s ezért hálát adhatunk.
*Bernád Ilona Hagyomány az egészség fenntartója című előadása nyomán. Cserefalva, Erdély 2007. július 12.
Ágostonné Szőcs Anna
www.anyacska.hu
Olvasmányok a gyermekek táplálkozásáról:
http://www.lll.hu/cikkek/hozzataplalas
Könyvajánló:
W. Ungváry Renáta: A kismama babakonyhája Sanoma Budapest Kiadói Zrt.