– Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

Karácsony

Hogyan és mivel is kezdődött a történelmi karácsony? Kik hódoltak az Isten-Gyermek előtt? Milyen kozmikus jelenségek jelezték jövetelét? Miként kopogtatott be Isten oly’ halkan a földi világba azon a titokzatos éjszakán? Tapintatos kopogtatását sok minden jelezte: csillagok különös fordulása, angyalok hangtalan szárnysuhogása, mennyei-földi evangélium felhangzása…

Máté evangéliuma elején ezt olvassuk: “Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: “Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Máté 2,1-2).

A történelmi bizonyítékok sorába nem csak a jászol és a barlangistálló tartozik, a pásztorok és a három királyok, hanem a babiloni csillagászok, történészek és feljegyzések is az ókorból. Ide sorolható a kozmikus tájolás is, az a ritka csillagjárás, ami előre jelezte Urunk jöttét. S az égi menetrend ismerői rámozdultak a csillagjelekre. Ez a titok vonzásában tartott azóta sokakat. Az ókorban például a szamoszi Pythagoraszt, a matematikus-fizikust, olyan kiemelkedő teológust, mint Origenész. S azóta olyan tudós géniuszok is fejtegették a titok nyitját, mint Kepler, vagy a német csillagász Edmond Halley, az angol fizikus Newton, el egészen a legújabb kor elmélet-gyártóiig. Közülük is kiemelkedik K. Ferrari d’Occhieppos professzor, aki több könyvet is írt a betlehemi csillagról, a nagy konjunkció-elmélet értelmében. Werner Papke ókortudós, vallástörténész pedig szupernova-elméletet állított fel a különleges égi jelenség magyarázatára. Van olyan asztrológai elmélet is, ami a mágusok magatartását próbálja megérteni, értelmezni, s efelől közelíti meg a titok nyitját. Történészek utalnak Heródes uralkodásának tényszerűségére. A nagy népszámlálás idején, amiről Lukács evangéliuma elején történik említés, Quirinus volt a helytartó, akinek feljegyzései eljutottak a római udvarba. Ezek szerint a Kr. előtti 8-4. közötti időszakban kellett Jézusnak megszületnie, s ekkor kellett annak a csillagnak is megjelennie az égbolton.

A magyarázat története során szép számmal akadtak csillagászok, akik azon a véleményen voltak, hogy a Halley üstökös feltűnése lehetett az, ami a születés különös eseményét jelezte. Maga Edmond Halley, az üstökös felfedezője is így gondolta. Kínában már voltak az ókorban feljegyzések, amelyek jelezték az üstökös feltűnését, csak a dátummal voltak gondok. Ez korábban jelenhetett meg az égbolton, mint ahogy Jézusnak meg kellett születnie. A kínai feljegyzés szerint a Halley Krisztus előtt 12-ben, augusztus-október között tűnt fel. 

Tehát további pontosításra volt szükség. Ezt Johannes Kepler vetette fel és tett is érte. De az általa felvázolt kép meglehetősen hiányos volt, aminek teljességéhez valójában mára álltak össze a bizonyítékok. Ezek pedig a babilóniai táblaképek, amiket ma a londoni British Múzeumban őriznek, jelölésük BM 34 659, 34 614, 35 429.

Keplernek sejtése volt egy mennyei csillagkonstellációról, ami nagyon ritkán áll elő, s amit a babilóniai csillagászok nagyon pontosan megfigyeltek, s leírtak, valamint értelmezni is próbáltak. Ez pedig arról szólt, hogy az égbolton földi látószögből a Jupiter és a Szaturnusz olyan közel, egymás mögé kerülnek, hogy szinte egyetlen erősen felfénylő csillaggá egyesülnek. Az ilyen nagy együttállások (=coniunctio magna) igen ritkán fordulnak elő a kozmosztörténetben. De előfordulnak. S itt van jelentőségük ezeknek a babilóniai agyagtábláknak, amiken az ottani csillagászok számításai és megfigyelései örökítődtek meg. Még ritkább az a jelenség, amikor háromszor látható a Földről ilyen együttállás, és rendkívül különleges fényű ragyogás. A legutóbbi ilyen hármas ismétlődés 1980/1981-ben volt, a következőre 2.238-ban kerül sor.

Amit Kepler gondosan kiszámolt, nevezetesen, hogy Krisztus előtt a 7. esztendőben lehetett ez a páratlan fényjelenség, azt a londoni múzeumban őrzött agyagtáblák üzenete is megerősíti. Amit ma a nagy teljesítményekre képes csillagászat ki tud számítani, azt rovásírással már akkoriban világosan feljegyezték: a háromszori együttállásra Krisztus előtt 7-ben március 15-én, július 20-án és november 12-én kerül sor, és minden esetben a Hal csillagképben. A háromszori együttállás ténye állhat a három bölcs, a három királyok látogatása mögött is.

Az akkori csillagászok számára azonban nem a puszta megfigyelés, észlelés és leírása volt a fontos, hanem az értelmezése, az értelme ennek a jelenségnek. 

A planéták számukra ugyanis nem puszta égitestek voltak, hanem a mennyei nagy színmű jelenetei. Istenekként jelentek meg számukra a bolygók, csillagok, melyeknek befolyásuk volt a földi történelemre, eseményekre, akár egyéni sorsokra is. Jupiter, ez a ragyogó bolygó a legfőbb babilóni istenség, Marduk jele volt az égen – ez volt “a” csillag. A Szaturnusz pedig a babilóniai Kajmanunak felelt meg, annak a vándorcsillagnak, amelyet mindig is Izrael királyával azonosítottak. Ez a Kajmanu már a Bibliában is szerepel, arám nevén, Kijjunként Ámósz próféta könyvében (5,26), valamint az ApCsel 7,43-ban Remfaként. Ugyanez a Szaturnusz a Hal csillagképben Izrael mennyei helye. Tehát a babilóniai csillagászok előtt nyilvánvaló volt: Izraelben új Király születik, ezért a babilóniai királynak el kell mennie Őhozzá, hogy hódolatát kifejezze.

Ettől kezdve teljes egyetértés mutatkozik abban, hogy a babilóniai tudósok, amint meglátták ezt az égi eseményt, és tájékoztatták erről királyukat, szeptember 15-én, a csillagok feltűnésének estéjén már nyergeltették tevéiket, s indultak is Betlehem felé. A keleti égbolton mindkét nagy bolygót szuperfényesen látták az égen ragyogni. Az utazáshoz éppen kellő idő állott rendelkezésükre, hogy november 12-én megérkezzenek Jeruzsálembe, az előre kiszámított harmadik együttállás idejére.

Heródes nyilván nem örült annak, hogy “beprognosztizálták” egy ismeretlen “trónkövetelő” születését. Írástudói azonban tisztában voltak vele, hol kell ennek a titokzatos Valakinek megszületnie.

Betlehemben, Jeruzsálemtől 10 kilométerre, déli irányban. Feltehetőleg a babilóniai tudós delegációnak már november 12-re meg kellett érkeznie, hogy ennek az elgondolkodtató mennyei színjátéknak szemtanúja lehessen. Mintegy 50 fokkal a látóhatár fölött, pontosan útirányuk szerint jött fel, “járt előttük” az a Csillag.

Máté evangéliumában ezt olvassuk továbbá: “…elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát” (2,9-11). 
Az, hogy meg is találták igazán, szív szerint a zsidók királyát, arról hallgatnak a babilóniai agyagtáblák. Hogy melyik más úton tértek haza, ezt sem tudjuk. Egy bizonyos: az Ő csillaga Krisztus előtt 7-ben, november 12-én feltűnt az égen az akkori Jeruzsálem és Betlehem fölött. S akik ezt hittel látták meg, azoknak hajnalcsillag kelt fel a szívükben, s boldog karácsony részesei lettek egy egészen más, új életnek.
*A három bölcs és a betlehemi csillag a ravennai San Apollinare Nuovo bazilika mozaikján.(Kr.u.565)
Kép innen.