„Az anyai szeretet pusztán emberi érzelem. És mint minden érzelem, bizonytalan, törékeny és tökéletlen. Az elfogadott elképzelések ellenére talán mégsem olyan mélyen rejtezik az asszonyi természetben. Az anyai viselkedésmódok fejlődését figyelve láthatjuk, hogy a gyermek iránti odaadás és érdeklődés vagy megmutatkozik, vagy sem. A gyöngédség vagy létezik, vagy sem. Az anyai szeretet nagyon változatos megjelenési formákat ölthet, de van, akinél egyáltalán nem, vagy csak alig tapasztalható”- összegzi kutatási eredményeit Elizabeth Badinter, francia filozófus Szerető anya című könyvében. „Éppen ezért – folytatja-, hagyják békén azokat, akiknek nincs hozzá kedvük.”
Hatalmas ismeretanyag és több évtizedes munka mondatta ki vele ezt, de azért állításainak több pontjával vitába szállnék. Azt írja, hogy a 17. századtól Franciaországban (egyébként több más nyugat-európai országban is, csak kisebb mértékben) az volt a gyakorlat, hogy az anyák dajkaságba adták a gyerekeiket már a szülésük napján, és csak 4-5 év múlva találkoztak velük legközelebb. Már ha megérték az apróságok ezt a kort. A legelőkelőbb asszonyoktól indult ki ez a szokás már a 13. században, mert nem akarták a szoptatással, gyerekneveléssel járó idő miatt lemondani előkelő pozícióikat a királyi udvarnál. Ők elég gazdagok voltak ahhoz, hogy a szoptatós dajka a házukban lakjon. Ahogy haladunk előre az időben, úgy válik egyre általánosabbá, és ahogy mennek le a ranglétrán, úgy kerülnek egyre messzebb otthonuktól a csecsemők, mivel ezt a fényűzést csak kevesen engedhették meg maguknak. Az alacsonyabb jövedelműek a külvárosokba, majd a falvakba küldték az újszülötteket, ahol a szoptatós dajka néha a saját gyerekét is bérbe adta egy nála szegényebb sorsú anyának, aki kevesebbet kért, mint ő. Az asszonyok nagyon jól tudták, amikor lemondtak a gyermekeikről, hogy rossz sorsuk lesz, hogy nem mindig kapnak majd rendes ellátást, hogy csak töredékük éri majd meg a 4-5 éves kort. Mégis megtették a lelkiismeretfurdalás legcsekélyebb jele nélkül. Badinter több okot jelöl meg, egyrészt ez az abortusz burkolt megjelenési formája, másrészt az orvosok tiltották a szexuális életet a szoptatás alatt. A többi ok a társadalomban gyökerezik. Ha létezne anyai szeretet, és ez nem egy tanult viselkedési forma lenne, akkor az anyák erre képtelenek lettek volna. –vallja az írónő.
Hogyan jutottak ide a nyugati társadalmak?

Badinter az apa és a férj hosszú uralmát mutatja be. „Bármennyire messze is követjük a nyugat-európai család történetét a múltban, az apa hatalmával találjuk szembe magunkat, amit mindig a férjé követ. Krisztus szavára kellett várni, hogy a dolgok megváltozzanak, legalábbis elméletben. A szeretet forradalmi alapelvétől vezéreltetve Jézus azt hirdette, hogy az apai autoritás nem az apa, hanem a gyermek érdekében lett alapítva, és hogy a feleség-anya nem rabszolgája, hanem társa a férjének. A házasságot isteni intézménnyé alakítva megerősítette a közösség érzetét, tehát a házasfelek egyenrangúságát. Így véget vetett a férj mértéktelen hatalmának, a feleség eltaszításához fűződő jogának és a poligámiának. Krisztus üzenete világos volt: a férj és a feleség egyenlők, és egyazon jogokat és kötelességeket bírják gyermekeikkel szemben. A gyakorlatban a férj megőrizte az asszony fenyítésének a jogát, és Krisztusnak a gyermeki ártatlanságról szóló szavai ellenére a gyermekek sorsa még anyjukénál is rosszabb volt. Az érdekek és érvek elfojtották Jézus szavát… Mivel a társadalom a férfit értékeli fel, tehát a férjet, érthető, hogy a feleség a férfi érdekeit a gyermeke elé helyezi, a férfi a család anyagi alapja, egyben erkölcsi vezetője, mindennek körülötte kell forognia.”²

„Különböző, akár ellentétes okokból a gyermek, különösképpen a csecsemő, elviselhetetlen tehernek látszott az apa számára, aki elveszi tőle a feleségét, ezért anyja számára is teher. A szülőknek nem mindig van ínyére az a törődés és fáradság, amit egy csecsemő jelent a házban.”³

„A gyermek első elutasításának a jele, hogy az anya nem hajlandó szoptatni gyermekét.”⁴.

„Nem következtethetünk az anyai szeretet hiányára, legfeljebb az életösztönnek az anyai ösztönnél erősebb voltára. Az anyapelikán, mely felhasítja keblét, hogy kicsinyeit táplálja.”5 -mítosz.

Nem könnyű cáfolni az érvelését, de mégis néhány ponton megpróbálom. Badinter a 70-es évek elején adta ki a könyvet, még csak részben ismeri azokat a kutatásokat, amelyek az anya-gyermek kapcsolatot vizsgálták, és megállapították, hogy az első órák, napok a legmeghatározóbbak a kötődés kialakulásában. Fontos a szoptatás is (erről már tud), mert a gyakori bőrkontaktus erősíti a kölcsönös ragaszkodást. Ha egy gyermeket szeretettel nevelnek, akkor lesz képes szeretni másokat. Kétségtelenül igaza van tehát abban, hogy a szeretet befolyásolható. Láttuk a kommunista országokban, hogy milyen nagymértékben sikerült elfogadtatni azt a véleményt, hogy a gyereknevelés és a háztartás vezetése nem termelőmunka, nincs gazdasági haszna, a főállású anyaság pedig idejétmúlt dolog. Arra bátorították az anyákat, hogy szülés után minél előbb térjenek vissza a munka világába. Ha valakit folyamatosan leszólnak, a tevékenységét értéktelennek, feleslegesnek ítélik, akkor természetes, hogy változtatni akar. Mindannyian elismerésre vágyunk, és arra törekszünk, hogy ezt meg is kapjuk. Ma viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a gyermeknevelés igenis hasznos munka, hiszen felnőve ők fogják majd megtermelni az öregek nyugdíját. Minél több gyermeket nevel valaki, annál inkább igaz ez, feltéve persze, ha azok dolgoznak majd. Ha egy anya szoptat, megtakarítja az államnak a tápszerek támogatására költött milliárdokat. A szoptatott gyermekek felnőve egészségesebbek, ezzel szintén milliárdos kiadások maradnak meg a tb-kasszában. Ha egy anya otthon marad szülés után, és megpróbál harmonikus légkört teremteni, a férj segítőtársa és nem riválisa lenni, akkor a gyermekek lelki élete is jobban fejlődik ebben a kiegyensúlyozott légkörben. Ehhez persze az anyaság értékét folyamatosan hangsúlyozni kell(ene). A fogyasztói szemlélet helyett újra és újra emlékeztetni kell a társadalmat arra, hogy a kielégítő emberi kapcsolatok mennyivel fontosabbak, mint a tárgyak.

A gyermekeknek elsősorban nem drága játékokra van szükségük, hanem szerető anyákra és apákra, akik egymást is szeretik. Ha ön is hisz ebben és elmondja ezt ma valakinek, akkor máris sokat tett azért, hogy egy család boldogabb legyen. Azért imádkozom, hogy társadalmunk családközpontúvá, gyermekszeretővé váljon.
Amikor változás történt az anyasághoz való hozzáállásban, az nem valami biblikus felismerés eredménye, hanem az a tény, hogy Franciaországban túl nagy volt a gyermekhalandóság a dajkaság miatt, és féltek, hogy lemaradnak a szomszédos népektől a katonaság számában. Az apa szerepének hangsúlyozása azért volt fontos, mert a királyok ezzel a saját autoritásukat hangsúlyozták. A királyság megdőlésével az autoritás megszűnt, divatba jött a szerelmi házasság és a családi boldogság, de a férj tekintélye is megrendült az évszázadok során úgyannyira, hogy a 19. századra már az atyai hiányosságok pótlására intézményeket hoztak létre. Ekkortájt kezdődik feminista mozgalom is, amely felértékelte a nőt, viszont leértékelte az anyai feladatokat, ezeket a csapásokat a család mind máig nem heverte ki.

A 20. századi kutatások az anyai szerep fontosságát hangsúlyozták, de a 21. századra az is világossá vált, hogy az apa ugyanolyan fontos a gyerekek életében, mint az anya, csak más szempontból. A vallás szerepének a meggyöngülése viszont magával hozta a válások számának növekedését, a gyermekek többnyire az anyjukkal maradnak, így fejlődésük egyoldalúvá válik, kiderült, hogy az apahiány súlyos lelki problémák forrása. http://www.lll.hu/apaigény

Amikor egy társadalom elfordul Istentől, akkor gyakran megpróbálja elválasztani a gyermeket a szüleitől kiemelve őt a családból és bölcsödébe, bébiszitterhez, napközibe utalni. Mivel a harmonikus családi életben felnövő gyermekek kevésbé manipulálhatóak, a diktatúrák (vagy a fogyasztói társadalmak) mindenkor megpróbálták befolyásolni azt. A szocialista társadalmakban a fizetéseket eleve úgy állapították meg, hogy egy kereset még a legalapvetőbb szükségletek kielégítésére se legyen elég, és az anyák munkavállalásra kényszerüljenek. Áltudományos ismeretekkel látták el az anyákat, melynek hatására elapadt a tejük: 3-4 órás rendszert ajánlottak és azt, hogy szoktassák le a babákat a sírásról. Érdekes, hogy a babiloni fogság előtt a zsidó anyák is elhagyták a szoptatást. Jeremiás így ír erről:

„Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem lányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt. (Jeremiás siralmai 4. 3-4)

Hogyan jutottak ide azok a zsidó anyák, akik valamikor 3 évig szoptattak? Hosszú folyamat vége ez. Az asszonyok társadalmi tevékenységekbe merültek el. Béleseket készítettek az ég királynőjének, aki egy termékenység istennő volt. (Jeremiás 7. 16-20) Istár vagy Astoret néven az egész ókori Keleten tisztelték, elsősorban az asszonyok. Az anyaság helyett a szexualitás került a középpontba éppen úgy, mint manapság.6 Színes magazinok hirdetnek egy Bibliától idegen értékrendet, melyben a női mell már nem a szoptatásra való, hanem szex szimbólum. A szerető anya helyett az érdeklődés középpontjába a szerető került. Mindennek kárát látja a család, elsősorban a gyermekek. A nyugati társadalmakat pedig lassan háború nélkül győzik le olyan népek, amelyek, bár nem keresztyének, de egészségesen gondolkodnak a családról, gyermekvállalásról.

A társadalmak gyógyulásának útján fontos a családi szereposztás helyreigazítása az isteni rend szerint. Az anyaság értékének hangsúlyozása, hiszen Badinternek sok mindenben igaza van. Abban viszont nincs, hogy egy anya lelkiismeret furdalás nélkül válik meg a csecsemőjétől. Genetikailag kódolt ugyanis az anyai viselkedés, ha mégsem engedelmeskedik egy anya a benne megszólaló utasításnak, akkor lehet, hogy nem azonnal, de évek múlva jelentkezik nála ez a hiány, nem engedve leválni magáról a gyermeket.

A magyar anyák mindig is szoptatni akartak, szülés után most is többnyire otthon szeretnének maradni. Vajon jobb anyák vagyunk, mint mások, vagy csak az isteni kegyelem működik nálunk jobban? Nem tudom. Viszont látnunk kell, hogy nagy erők működnek a család ellen, nekünk, otthonunkat szerető édesanyáknak el kell mondanunk, hogy milyen jó anyának lenni, és milyen fontos ez a feladat a társadalom szempontjából is.

Imádkozzunk olyan vezetőkért, akik látják ennek fontosságát, és úgy alakítják a családtámogatást, illetve a közgondolkodást, hogy ez meg is valósulhasson. Legyen öröm és elismert munka a gyermeknevelés!
Olvasnivaló:
Ismeri Ön a tipikus magyar nőt?
Anyaság, család, gyermeknevelés
Honlapajánló: fulltimemothers.org
Ágostonné Szőcs Anna
www.anyacska.hu

Jegyzet:

1. Elizabeth Badinter: A szerető anya 15. oldal
2. u.o.58. oldal
3. u.o.48. oldal
4. u.o.50. oldal
5. u.o.58. oldal