Advent
Adámi László evangélikus lelkészt kérdezem adventről, a karácsonyi várakozásról.
– Ha leesik az első hó, s a napok rövidebbek lesznek, a karácsony mindenütt szóba kerül. Szép csengése van ennek a szónak, hogy karácsony: mintha fenyőillattal lenne tele. Szinte halljuk a csengőszót, mégis, mintha az igazi, a valóságos karácsonyi öröm fénye kialudt volna az emberek szemében. Mitől van ez?
– Talán azért, mert eltolódtak a hangsúlyok. Nem Jézust várják az emberek, hanem az ajándékvásárlás, a menüsor elkészítése tölti ki a gondolataikat. Elég lesz-e a pénz a fára, az ennivalóra, sikerül-e megfelelő ajándékot vásárolni? Külön feszültséget jelent az, hogy milyen ajándékot kapnak. Nem lesz-e túl drága? Ma inkább csak hangulatról és nem örömről lehet beszélni. Az üzletieskedés eltakarja az ünnep igazi értelmét.
– A keresztyének is így vannak ezzel?
– A kísértés a mi életünkben is ott van, már abban is látszik, hogy az adventet nem, mint adventet, hanem mint várakozást ünnepeljük. Pedig advent eredeti jelentése érkezés. Adventus Domini latinul azt jelenti, hogy az Úr érkezése. A jászolbölcsőben az a kisgyermek az Isten Fia volt. A világ Ura feküdt ott kétezer évvel ezelőtt. Nagy kísértés az is, hogy ne ezt lássuk, hanem eltompítsuk az inkarnáció (testté létel) nagyságát jézuskázással, a karácsonyi lázzal.
– Vajon Szűz Mária hogyan várta és fogadta Jézust?
– Mária annyit tudott Jézusról, amit az angyal elmondott neki: “Ímé fogansz méhedben és fiút
szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz Ő, és a Magasságos Fiának mondják majd. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, s uralkodásának nem lesz vége.”(Lukács 1.31.) A mindennapok szürkeségében azonban eltompult ennek a világos tudata. A természetes anyai érzések is útjában álltak Máriának abban, hogy értse a Fiú útját, és el tudja fogadni. (Lukács 2.32. Márk 3.20-21)
Fontos az, hogy mi tudjuk, kit várunk, ki érkezik. Az első karácsony Isten végtelen szeretetét bizonyítja. Joó Sándor lelkész így fogalmaz: “Istennek az a gondolata, hogy igazán segíteni akar rajtunk, igazán mellénk akar állni, igazán szeret bennünket – Istennek ez a gondolata inkarnálódott, ez testesült meg a Názáreti Jézusban. Isten nem beszél az Ő szeretetéről, hanem egyszerűen elküldi a mennyből a Földre, mint egy csomagot. Elhelyezi egy istállóban, egy jászolban, hozzánk, közénk” Ez a kisgyermek az Isten.
– Sokszor hallottam már azt, hogy a tele fogadó, ahol nem volt hely Máriának és Józsefnek szimbolikus értelmű. Ön szerint ennek a résznek van-e üzenete a számunkra?
– Feltétlenül. Jézusnak lesz egy második eljövetele erre a világra, amikor visszajön dicsőségben, mint mindenek bírája, az övéinek pedig az üdvösség beteljesítését hozza. (Zsidókhoz írt levél 9.28). Addig azonban az Igében jön. Hallgatom a prédikációt, olvasom a Bibliát, és “megszólal” az Ige. Felismerem Isten hangját, mert Ő az Igén keresztül teremt velem kapcsolatot, de nem hallom, ha az én szívem is tele van, mint a vendégfogadó. Nem tudom befogadni az Igét, Jézus természete nem tud bennem megszületni, ha lekötnek a világ gondjai, a nyüzsgés, a munka. Talán a nagyravágyás, vagy éppen a nagyképűség az, amivel úgy tele vagyok. Bódás János verse jut most erről az eszembe:
Nem akadt hely (Lukács 2.7)
Nem volt hely! S ma sincs. Szívünk telve van.
Száz indulat zsibongó népe lakja,
S Krisztus bolyong, az Isten hontalan…
Feléd vezet ma szent karácsony napja.
Szennyes szívem szállásnak felajánlom,
Foglald el Jézus, légy Uram, királyom!
– Szennyes szív? Nem túlzás ez?
– Szennyes, mert nem tiszta. A bűn teszi piszkossá. A bűn pedig az, hogy nem Isten akaratát keresem, hanem magam vagyok a mérték, és saját ambícióim elérése a cél. Ezt a határtalan önzést kell innen kitakarítani. Jézus másokért égő, szolgáló szíveket akar. Ahol Ő az úr, ott a másik ember lesz a fontos. Ez az egyik jele annak, hogy valaki újjászületett, vagyis, hogy a szívében megszületett Jézus természete. Gerhard Pál így fogalmaz:
Csak egyet, egyet kérhetek
Egy égi jóra várok. Hogy a szívemben végy helyet
Ó, Jézus bárhol járok.
Tedd jászladdá a szívemet
Jer, térj be, és betér veled
Az öröm égi fénye!
– Visszatértünk kiinduló kérdésünkhöz, az örömhöz. Nincs öröm az életünkben, mert olyanok vagyunk, mint a tele fogadó? Mi a teendő? Ne állítsunk karácsonyfát, ne készítsünk ünnepi ételeket, ne vegyünk ajándékot?
– Természetesen nem erről van szó, de arról igen, hogy vigyázzunk a hangsúlyokra. Az ünnep lényege az, hogy Jézus eljött a Földre, mint kisgyermek. Örüljünk ennek, hogy utat készített számunkra a mennyben! Örüljünk annak, hogy Isten annyira szeret, hogy elküldte értünk a fiát, pedig tudta, mibe, hova küldi. Már látta a keresztet, a gúnyt, a vért, a halált, a poklot. A keresztre küldte, de helyettünk! Adjunk ezért hálát és örüljünk! És ebben az örömben már sokkal könnyebb lesz megtervezni a karácsonyt, mert Isten ebben is segíteni fog. Ezt a terhet is oda lehet neki adni. Ő vezet és tanácsol: “…mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”- mondja Jézus.
– Köszönöm a beszélgetést.
Ágostonné Szőcs Anna