Kenyában hatalmas keresztyén gyülekezetek alakultak az elmúlt évtizedekben. Erről kérdeztem Dr. Pásztor Jánosnét, aki hat évet töltött ott férjével együtt harminc évvel ezelőtt. A Limurui Theológiai Akadémia alig több mint 100. éves. Vajon mi lehet a kenyai ébredés titka?
– Volt olyan misszionáriusuk, aki kenyai lett a kenyaiaknak. Volt olyan, aki negyven évig ott élt. Fiatalokat neveltek ki, akikből lelkipásztorok lettek, és akkor indult el igazán az ébredés, amikor fekete lelkészek prédikáltak, mert minden népnek a maga nyelvén kell az evangéliumot mondani. Ott, ahol harminc évvel ezelőtt egyáltalán nem volt gyülekezet, ma már tíz olyan gyülekezet van, akik templomot építenek saját erőből, a tizedükből. Van olyan nőszövetség, akik kutat építettek, kölcsönt vettek fel, hogy tiszta vizük lehessen. Háromszázhúsz méter mélyen találtak vizet, villanymotor hajtja a szivattyút. Ott állnak a nőszövetség tagjai a kútnál és mérik a vizet. Csak tiszta edénybe lehet önteni és így az egész társadalom javára válik.
– Hallottam, hogy Kenyában egész családok járnak templomba. Hogyan tudják a gyerekeket rávenni arra, hogy templomba járjanak?
– Ez természetes, mert még szoptatós anya az asszony és már viszi a gyereket a templomba a hátára kötve.

Ha a gyerek elkezd nyafogni, előrehúzza, és ott mindenki szeme láttára megszoptatja, és ez senkinek nem okoz botránkozást. És szerintem is sokkal nagyobb botrány az, hogy a fiatal asszonyok nem járnak a templomba nálunk, mint az, hogy ha egy gyerek sír, az anyja megszoptatja. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Megszokják a gyerekek a templomot, ott vannak, együtt énekelnek, együtt van a gyülekezet.
– Hogyan neveli egy édesanya hitre a gyermekét?
– Egy történetet tudok erről mondani. Egy nagyon nevezetes politikus, aki Kenyatta elnöknek volt a személyi titkára, egyetemet végzett. Angliában tanult. Elmondta, hogy édesanyja missziói iskolába járt és ott megtanult írni, olvasni, hogy a Bibliát tudja olvasni. Ő, mint kicsi gyermek ott játszott mellette a homokban, az édesanyja a homokba rajzolta neki a betűket.  Így tanult meg írni, olvasni. Az édesanyja meg a Bibliát olvasta. Ennek az embernek megadatott, egyrészt értelmes is volt, hogy tanulhatott külföldön, és amikor hazajött, akkor vezető ember lett. Úgy kezdődött, hogy a homokba rajzolták a betűket. Sokan vannak Kenyában, akik így kezdték. Az anyjuk nem azt mondta, hogy nekem nincs pénzem ahhoz, hogy egy gyereket felneveljek. A gyermek áldás, és soha nem lehet tudni, hogy egy szegénységből Isten mit tud kihozni.
– Az apák hogy vannak jelen a kenyai családokban?
– Ez nagyon érdekes, mert a hagyomány szerint az apa valamikor régen a vadászattal foglalkozott, és az asszonyok otthon a kunyhó körül dolgoztak. Ma már nincs vadászat, ma már munkába járnak az emberek, bár nagyon kevesen sajnos, mert nagyon nagy a munkanélküliség. Nem is számítják, hogy hány százalék munkanélküli, azt számítják, hogy hány százaléknak van munkája. Tavaly húsz volt. Az apák az erősek, azok, akik nagyok és parancsolók, de amikor nem látják őket, ugyanúgy gügyögnek a gyerekeiknek, mint minden más apa, mert azt nem lehet megállni, hogy ha van valakinek egy aranyos kis gyermeke, hogy azzal ne játsszon, vagy azt ne szeresse. Szeretet nélkül nem lehet gyerekeket felnevelni. Azok a gyerekek, akik szeretet nélkül nőnek fel, fogyatékosak lesznek, mert egy nagy kincset nem kaptak meg az életben. A gyermek szülői szeretet nélkül fogyatékos. Az apák részt vesznek a gyermeknevelésben. Amikor már nagyobbak, akkor beszélgetnek velük. Az iskolába ők íratják be a gyerekeket, és ők mennek a szülői értekezletre is, ez olyan férfiúi feladat.
– Magyarországon azt mondják, hogy ha egy gyerek sokat van kézben, akkor el lesz kapatva. Kenyában erről mit gondolnak?
– Nem kézben hordják a gyerekeket, az anyák a hátukra kötik őket, ami nem kéz, de testközelség, ami abban a helyzetben, különösen a földműves emberek között, kényszer, mert olyan safari hangyák vannak, amik képesek egy gyermeket megenni. Tehát nem lehet ott hagyni a gyermeket. És nem lehet ott hagyni a gyermeket, pici korában arra vigyázni kell, őrizni kell, és ha menni kell kapálni, akkor azt vinni kell. Régen Magyarországon is vitték a gyerekeket ki a mezőre, csak Magyarországon le lehetett tenni egy fa alá. Ott ezt nem teheti meg, tehát a hátára köti. Ez nem kényeztetés, ez testközelség, ami egy óriási különbség. Amikor a gyermek már jól tud járni, akkor leteszik a hátukról és hagyják, hogy menjen. A gyermeknek feltétlen szüksége van arra, hogy szabad legyen, hogy vissza tudjon menni az anyjához.
– Vannak-e gyermek-istentiszteletek, vagy valamilyen gyerekeknek szervezett foglalkozások?
– Voltam olyan gyermek-istentiszteleten Nairobiban, ahol megkértek, hogy prédikáljak. Hatszáz gyerek volt a templomban. Amikor bementünk, vigyázni kellett, hogy rá ne lépjünk egy gyermekre. Kezembe nyomtak egy mikrofont, és így kellett beszélnem. Egy bibliai történetet mondtam el nekik. Nem kellett fegyelmezni közben, mert figyeltek, pedig angolul mondtam, nem szuahéli, vagy kikuyu nyelven. A férjem gimnazistáknak és egyetemistáknak prédikált, külön az ő számukra szervezett istentisztelet volt tele templommal.
– Az anyagi helyzetükre visszatérve említetted, hogy tizedet fizetnek, pedig nagy a munkanélküliség. Hogyan fogják fel ezt egy családban?
– A tizedfizetés hozzátartozik a keresztyénségükhöz. A templomban fél méteres persely van, ez a tizedpersely és az Úr asztala mellett van. Ki kell menni és beletenni. Akinek nincs pénze, akkor a terméséből ad tizedet. Voltam olyan templomban, ahol a perselyben volt egy fürt banán, egy élő tyúk, egy tojás. Mindent, amijük volt, azt adták.
– Magyarországon sokkal jobb az anyagi helyzet, mégis sokszor azt tapasztaljuk, hogy egyes gyülekezetekben nagyon nehéz adományt gyűjteni. Mi viszi rá ezeket a nagyon szegény embereket arra, hogy adjanak Istennek?
– Szeretik Istent, és úgy gondolják, hogy az egyház a „mi egyházunk”, ez nagyon mélyen bennük van. Nincs államsegély. Nagyon sokszor nincs se holland, se svájci, se német segély, de nem is tartják a markukat, hogy valaki adjon nekik a tizedéből. Mert az amerikai gyülekezetek nem kapnak államsegélyt, azt ők maguk tartják fenn a fűtéssel, a vízzel, a gázzal együtt, és mi meg várjuk, hogy más a tizedéből adjon. Afrikában, legalábbis Kenyában, amit én ismerek, nagyon mélyen él az emberekben az, hogy a mi gyülekezetünk, mi vagyunk az egyház. Ez hiányzik nálunk.
– Köszönöm a beszélgetést.
Ágostonné Szőcs Anna
www.anyacska.hu
Érdekes olvasmány: www.lll.hu/node/198
Ha olvasni akar a babahordásról, vagy hordozókendőt akar vásárolni, akkor a következő weboldalakat ajánlom:
www.hordozokendo.hu
www.hordozokendo.lap.hu
www.youtube.com/watch?v=zga_mW9vqnE

Sípos Ete Álmosnéval, egy tizenegy gyermekes lelkésznével beszélgettem a nők szerepéről a családban, a társadalomban és arról, hogy mi a boldogság titka.
– Az Önök házassága közismerten nagyszerű. Minek tulajdonítja ezt?
– Nem minek, hanem kinek. Nem magunknak, Isten nagyszerű ajándéka a házasság. A kulcsa maga Isten. Mi éppen olyan önző módon, a magunk boldogságát keresve kötöttünk házasságot, mint rajtunk kívül nagyon sokan. Szerettük egymást, sokat vártunk egymástól és megterveztünk egy jónak látott családot, anyagi biztonsággal és két gyerekkel.
– Mindketten házasságkötésük után tértek meg. Mennyiben változott meg ettől kettőjük kapcsolata?
– A férjem kötelességtudó ember lévén, a maga hivatása szerint igen elfoglalt volt, sokat olvasott, nyelvet tanult, nem volt az a típus, aki a szoknyámon ül, és nem a konyhában érezte magát a legjobban. Én is igyekeztem a vállalt feladatnak becsületesen eleget tenni, mint feleség, anya, és mint dolgozó nő. A feladatok szaporodtak, a hétköznapok fárasztóak voltak, sok minden elszürkült, és egyre több csalódást jelentett, hogy nem felelünk meg igazán egymás elvárásainak. A szeretet és az egymáshoz való ragaszkodás megmaradt, a problémákat igyekeztünk megoldani, több-kevesebb sikerrel, de már álmok nélkül, fogyó örömök között. Nyolcévi házasság után – a férjem hivatásbeli csőddel, én az anyaságom csődjével – fordultunk komolyan Isten felé, és kezdtük keresni az életünk értelmét, célját, de már nem magunkban, hanem Istennél. Amit magunk terveztünk, csődbe jutott. A legfontosabb kérdésünk az lett, hogy miért élünk és mit tervezett Isten velünk, mert azt tudtuk és hittük, hogy az életünk nem véletlenszerű, hanem Isten akarata szerint való. Imádságunkat, keresésünket meghallgatta és segítségünkre jött. Elvette a legnagyobb akadályt: önfejű életünk bűneit, mulasztásainkat. Rossz lelkiismeretünket megtisztította, bűnbocsánatával és egy új élet lehetőségével ajándékozott meg. Ez volt a megtérésünk, és ezentúl Jézus Krisztus követőiként Isten akaratát akartuk keresni, és cselekedni mind a ketten. Ez volt a legjobb dolog, ami velünk történt. Először bennünk, azután körülöttünk is elkezdtek jó irányban változni a dolgok.
– Hogyan rangsorolná a feleség feladatait: otthon, gyereknevelés, munkahely stb.?
– Nem véletlenül születünk nőnek vagy férfinak. Ketten vagyunk egészek. Nőnek lenni csodálatos dolog! Soha nem éreztem magamat kevesebbnek, csak másnak, mint egy férfi. Ahogyan és amire Isten bennünket teremtett, az maga a tökéletesség. Felépítésünk, képességeink, érzelemvilágunk mind biztosítják, hogy megfeleljünk a saját élethivatásunknak nemünk szerint. A család azt jelenti, hogy egy férj és egy feleség: ha gyermekek is vannak, kell egy apa és egy anya. Mint feleségnek első és legfontosabb személy Isten után az életemben a férjem. Az én feladatom az, hogy segítőtársa legyek élete minden dolgában. Aki mást felüdít, maga is felüdül: ha a férjem boldog és megelégedett, én is az vagyok. A férjem után a gyermekeim, a szüleink, testvéreink és a rokonság a sorrend. A hivatás párhuzamosan fut ezek mellett: egyik sem lehet fontosabb a másik kárára. Ezt a harmóniát egyedül Isten segítségével lehet megtanulni (a Bibliából) és megélni.
– A magyar házasságok kb. fele válással végződik. Mi lehet ennek az oka?
– A válásoknak sok oka van. Néhányat szomorúan tapasztalok én is. Az első ok az Isten nélküli hitetlenség. Egy másik ok a hatalmas identitászavar a nemek között. A feminizmus a 20. század családjának a rákbetegsége. Ez teszi a férfitársadalmat felelőtlenné, és már régen nem tölti be azt az Istentől kapott feladatát, hogy a család gondviselői legyenek. Ezt a felelősséget is – kényszerből – sok nő roskadozva cipeli. Az alapjában önző emberi természet szívesen ruházza át másra a saját feladatát, mert ez igen kényelmes. De meg kell említenünk a gazdasági válságokat is, melyek szintén elősegítették a családok széthullását.
A házassági problémák megoldása ma már szinte minden esetben a válás, és ez a lehető legrosszabb. A baj nem a házasság intézményében van, hanem az önző, emberi természetben. A társadalom is felelős, hiszen mindent meg kellene tenni, hogy gyermekeink az anyjuk mellett nőjenek fel. Igazán így lehetne a lányokat felkészíteni a felelősségteljes anyaságra, nem pedig az ingyen fogamzásgátló osztásával, ami szabadosságra nevel. Tudok olyan édesanyáról, aki 10 gyermeket nevelt fel és mivel 3 év hiányzik a munkaviszonyából, még méltányossági alapon sem kaphat nyugdíjat. Pedig 7 diplomás embert nevelt ennek az országnak, és még 2 kiváló előmenetelű középiskolás gyermeke is ígéretes jövőt hordoz. Ahol az anyaság nem érdemel meg egy minimál nyugdíjat, ott alapjában beteg a társadalom. Nem a  kormány, hanem mi magunk is, akik ezt el tudjuk fogadni. Ahol erős családok vannak, ott a társadalom, az ország is erős lesz.
– Hogyan tudott vonzó nő maradni 11 gyermek után?
– Hogy vonzó nő maradtam-e, nem tudom, de hogy boldog nő, asszony és anya vagyok, azt tudom! Hálás vagyok Istennek, hogy nőnek teremtett, boldoggá tesz, hogy feleségként a férjem segítőtársa lehetek. Mint édesanya pedig csodálatos feladatot kaptam: kicsi életeket bízott rám Isten, hogy gondjukat viseljem, nevelgessem, tanítsam, irányítsam őket. Szebb hivatás ez, mint a legnagyszerűbb művészé, mert én az „élő anyagot” formálhatom. Szeretném, ha gyermekeim, mint hívő református magyar emberek, igazi értékeket vinnének magukkal a családi házból, és hasznára lennének a mi magyar közösségünknek.
– Mit üzen az olvasóknak?

– Súgom a férfiaknak, hogy csak igazi férfi mellett lehet igazi nővé lenni. Talán fordítva is igaz. Tanácsom az asszonyoknak? Merjenek nők lenni, és soha ne adják fel a reményt. Nincs olyan dolog az életben, ami Isten számára lehetetlen lenne. Minden probléma kulcsa egyedül Istennél van. Hozzá forduljon az, aki szeretne szép napokat látni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Ágostonné Szőcs Anna
www.anyacska.hu
Segítségnyújtás házassággal kapcsolatos kérdésekben:
Bibliai Házassággondozó Szolgálat: www.bhsz.hu

Linda Dillow amerikai asszony, férjével több, mint egy évtizedig élt és szolgált aktívan a 80-as évek Kelet-Európájában. Csendeshetek és női konferenciák kedvelt előadója. Három saját és egy fogadott gyermeke van. 2002. április 27-én Magyarországon is járt és előadást tartott a Kongresszusi Központban a Nők reménysége címmel. A Társ című könyve feleségeknek szól, és már több, mint 25000 példányban kelt el. Az „Akinél a szív lecsendesül” című könyvében a békességhez vezető út megtalálásában segít. 

– Szeretettel köszöntöm Magyarországon. A könyveiről és a mai előadásáról szeretném  kérdezni.
– Örömmel válaszolok.
– Kicsit elszégyelltem magam, amikor arról beszélt, hogy gyakran másként viselkedünk otthon és másként házon kívül. Előfordul, hogy a legszebb mosolyunkat idegeneknek tartjuk fenn. Ön hogy látja, miért váltogatjuk a viselkedési formákat?
– Nagyon szomorú dolog, hogy sokszor önmagunkból a legjobbat idegeneknek, vagy munkatársaknak adjuk és a legrosszabbat a családtagjainknak. Szerintem ez azért van, mert otthon elkényelmesedünk. A férjünk megígérte, hogy szeret jóban, rosszban és ezért gyakran csak a rosszat adjuk. Máshol jobban igyekszünk, jobban bízunk Istenben, és fontosabbnak tartjuk, hogy mit gondolnak rólunk az idegenek, és arra gondolunk, bárhogy viselkedünk, az otthoniaknak akkor is kell minket szeretniük, és elfogadniuk. Ebben nagyon tévedünk, mert Isten azt akarja, hogy elsősorban a férjünket és a gyermekeinket szeressük és bátorítsuk.
– A társ című könyvében arról ír, hogy az asszonyok fontossági sorrendjében Isten után a férj következik és csak aztán a gyerekek. Néha azt tapasztaljuk, különösen, ha kicsik a gyerekeink, hogy ezt a sorrendet  lehetetlen betartani. Mit tanácsolna kis gyermekes mamáknak?
– Isten Igéje világosan fogalmaz, hogy imádatunkban, szolgálatunkban ő legyen az első, majd  a férj és csak utána a gyerekek. Ez az isteni rend: először a férj és utána a gyerekek. A gyakorlatban ez néha nagyon nehéz. Három gyermeket szültem három év alatt, és nagyon sokfélék voltak a szükségleteik. Egyiket szoptatni kellett, a másikat pelenkázni, a harmadik éppen sírt és a férjemnek is szüksége volt rám. Azt gondolom, hogy egy asszony számára a kulcs a hozzáállás, az, hogy hogyan kommunikál  a férjével. Ha úgy áll hozzá, hogy “Drágám, szeretlek, szeretnék beszélgetni veled, szeretnék veled lenni, sajnálom, hogy most ennyi más dolgom van, de a szívem a tiéd.” Így a férj sokkal szívesebben vár, mintha azt hallaná, hogy “Most nem érek rá, mennem kell a gyerekekhez”. Hiszem, hogy minden attól függ, milyen a hozzáállásunk, hogyan közöljük a dolgokat a férjeinkkel.
– Hogyan látja, milyen a szerepe egy kamasz gyermek édesanyjának otthon?
– Úgy találtam, hogy nagyon fárasztó volt fizikailag, amikor kisgyermekeim voltak. Amikor négy kamasz gyerekem volt, nagyon fárasztónak éreztem érzelmileg. Úgy éreztem, hogy meg kell őriznem a fizikai, érzelmi és a lelki energiáimat, hogy mindig elérhető legyek, amikor beszélgetni akarnak. Mikor kamaszkorban szükségük volt rám, át kellett alakítanom a napirendemet, hogy meg legyen ez az energia késő éjjel, amikor velem akartak lenni. A kamaszokkal nagyon sok probléma van az egész világon, természetesen a problémák egy része a kultúránkból következik és abból, hogy milyen dekadens ma a világ. A gyerekeink szinte belesodródnak ebbe a bűnös, dekadens világba. De meg vagyok győződve arról, hogy sokat segítene, ha az anyák megőriznék a fizikai, lelki és érzelmi energiáikat arra az időre, amikor a gyerekek beszélgetni akarnak. Nem tudjuk ráerőltetni a tinédzsereket arra, hogy megnyíljanak, csak annyit tehetünk, hogy kéznél legyünk, amikor odajönnek, hogy beszélgessenek. Ott kell lennünk a közelükben, amikor megnyílnak, és kedvük van beszélgetni. Ez áldozattal jár. Sok mindent megváltoztattam a napirendemben akkoriban. Persze, én akkor is írtam, akkor is tartottam előadásokat, mikor a gyermekeim kamaszok voltak, de sokkal kevesebbet, hogy legyen energiám arra, hogy akár az éjszaka közepén is tudjak velük beszélgetni.
– Szó volt arról az előadásban, de gyülekezeteinkben is tapasztaljuk, hogy több nő jár templomba, mint férfi. Hogyan lehetne ezen változtatni, mit tegyenek a hívő asszonyok, hogy férjeik is megtérjenek?
– Isten adja meg a választ Péter első levelében. “…ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre. Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.”(I. Péter 3.1-4) Azt mondja, hogy a viselkedésünkkel, nem a szavainkkal kell megmutatnunk a férjeinknek, hogy szeretjük Jézust. Az istenfélő életünk, a mód, ahogy bátorítjuk a férjeinket, a mód, ahogy szeretjük Istent, a férjünket, a gyermekeinket, kell, hogy példa legyen. Sokkal könnyebb beszélni a hitünkről, mint nap, mint nap megélni azt. Isten azt mondja, hogy a férjünket a cselekedeteink fogják megnyerni Krisztusnak és nem a szavaink.
– Nem népszerű dolog a női emancipáció korában engedelmességről beszélni.
– Nem szégyen és nem megalázó egy feleség számára hatalmasság alatt élni, ha az Úr Jézus is így élt. Krisztus engedelmes Istennek. Ő egyenlő Istennel, Ő maga Isten, de engedelmes az Atyának. Jézus az ég és a föld Teremtője, Isten alá rendelte Magát, és elfoglalta saját helyét az uralkodói láncolatban. A házasságban mindkét félnek megvan a saját, egyéni, áldott szerepe, amit a másik valószínűleg nem tud betölteni, de ami nélkül boldogulni sem tud. Az engedelmesség az egyedüli esély arra, hogy a férj megváltozzon. Rögtön változni fog, mihelyt az asszony hagyja, hogy ő legyen a család feje, és amint engedelmességet tapasztal. Viszont nem fog megváltozni, ha a feleség piszkálja, becsmérli, állandóan emlékeztetik, ötleteket kap és anyáskodnak fölötte. Hadd jegyezzem meg, hogy nagyon ritkán találkozom engedelmes feleséggel, pedig ha egy feleség hűségesen gyakorolja, hogy elfogadja, tiszteli a férjét és engedelmeskedik neki, akkor szinte biztos, hogy hamarosan változást fedez fel benne. De ha csak azért teszi ezt, hogy változást érjen el nála, valószínűleg nem lesz elég kitartása folyamatosan gyakorolni ezeket az igazságokat. Nem ígérhetem, hogy minden  férj megváltozik, ha a felesége elkezd engedelmeskedni, de az biztos, hogy keresztyén elhivatásának és céljának él az az asszony, aki engedelmeskedik ebben Isten akaratának és az engedelmesség békességet ad. Az első szempont nem az, hogy a társ megváltozzon, hanem az, hogy ez Isten vágya.
– Miért pont az asszony engedelmeskedjen? Nem lehet ez kölcsönös?
– Ki kell mondani, hogy a bibliai értelmezés szerint igenis kölcsönös. Az asszony felelős abban, hogy maradéktalanul kifejtse a véleményét, ellenérzését, és a házaspárnak közösen kell – mindkettőjük által elfogadott – döntésre jutni. Mindig így néz ki a keresztyén házasság, mert az engedelmesség szó együtt van említve a férj szeretetével, mégpedig a mérce Krisztus szeretete a gyülekezet iránt. Az az asszony, aki ilyen szeretetet kap férjétől, hogy az felesége érdekeit, vágyait sajátja elé helyezi, valószínűleg minden nehézség nélkül engedelmes lesz. Ez a Biblia igazi képe a házasságról.
– Ma nagyon sok a rossz házasság és az elégedetlen  ember. Miben látja ennek az okát?
– Legtöbben körülményeinkre, érzéseinkre vagy más emberekre alapozzuk megelégedettségünket, pedig az igazi megelégedettség független a körülményeinktől. A megelégedettség a szív állapotát tükrözi, nem pedig a dolgokét. Pál apostol a Filippi levélben felfedi a titkot: “Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy a körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is. Egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil. 4.11-13) Pál egy börtönben írja ezeket, miután majdnem halálra verték, mégis azt állítja, hogy az elégedettség megtanulható. A barátnőm édesanyja misszionáriusként dolgozott Afrikában kegyetlen körülmények között. Ella mégsem volt elégedetlen, mert felfedezte a megelégedettséghez vezető utat. Így fogalmazza meg ezt a naplójában:
– Soha ne engedd meg magadnak, hogy bármi miatt is panaszkodj – még az időjárás         miatt  sem!
– Soha ne képzeld magad más körülmények közé vagy más helyre!
– Soha ne hasonlítsd össze a sorsodat másokéval!
– Soha ne játssz el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a dolgok másként alakulnak!
– Soha ne aggodalmaskodj a holnap miatt – ne feledd, a holnap Istené, nem a miénk!
– Kedves Linda! Ez a néhány gondolat éppen illő befejezése lehet a beszélgetésnek. Isten áldását kívánom életére és szolgálatára.
Ágostonné Szőcs Anna
www.anyacska.hu
Linda Dillow könyveit a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány adja ki:
1135 Budapest Béke u. 35/a
Tel./fax: 06-1-350-72-01
kiakönyvek.hu

– Baj van a házassággal!

– Szarka Miklós a Református Egyház Házasság és Családsegítő Szolgálatánál dolgozik*. Református lelkész, pár- és családterapeuta, klinikai lelkigondozó. A gyermekekkel kapcsolatos problémákat sajátos szemszögből látja. A helyzet egyre súlyosabb.  Miben látja a problémák gyökerét?

– Napjainkban egyre kevesebb ép házasságot látunk. Még a témában járatlan ember is megérti, hogy egy-egy válás elsődleges vesztese a gyermek. A Bethesda gyermekkórházba például rendszeresen visznek neurológiailag beteg gyermekeket, akik szenvednek az otthon légkörétől. Fészekélmény helyett inkább börtön- vagy sivatagélmény kíséri végig az életüket. A szülői ház, számukra, nem otthon többé, hanem fogda, ahonnan menekülni kell, vagy sivatag, amelynek érzelemszegény légkörében pszichésen sérülnek. A gyermek tünethordozó. Magán viseli egy tönkrement párkapcsolat terheit. Be kell látnunk, hogy nem a gyermekeinkkel van a baj, hanem velünk, felnőttekkel! A további kérdés tehát nem az, hogy hogyan neveljünk, hanem az, hogy milyen házaspár vagyunk?

– Hogyan alakulnak a házasságok az évek során?

– Rendszerint kölcsönös szerelemmel indul a kapcsolat. Az első gyermek születése után azonban 4-5 hónappal már a házaspárok nagy százaléka a kapcsolat jelentős romlásáról számol be. Mi történt? Külső körülmény nem jelentkezett, de a megjelent csecsemővel együtt járó tennivalók beékelődtek közéjük. A férj kirekesztettnek érzi magát, megjelenik az anyós. A kismama szorong, jól csinálja-e. Miközben a felek bezáródnak a saját mindennapos feladataikba, kizárják a másikat, mert nem szánnak időt a kapcsolat építésére.

– Mi az első tanácsa ilyenkor?

– Legyen idő beszélgetni! Ha nincs információ csere, elmarad az érzelemcsere is. Lemerevedhetnek a szerepek, a pár későbbi élete ezzel a negatív alaphanggal indul. Az apa bezárkózik a kenyérharcába, a gyereknevelés összes terhe az anya vállára kerül. Mivel nem ismerik a másik napi gondjait, nem fogják értékelni sem. Ha a párkapcsolat lazul, a felek a gyermekben keresik a párt. Kialakulhat a családban két csoport. Ebből következnek a nevelési magatartás torzulásai:
– a gyermek eszköz az érzelemhiány pótlására
– a gyermek tünet a válságfolyamatban
– a gyermek bizonyíték a házasság életképtelenségére
– a gyermek támasz.

A gyermek egyértelműen sérül!

– Családrajzokat is készítenek a gyerekek. Mi látszik ezekből?

– A családrajzokon jól látni, milyen a család képe. Gyakran rácsokat rajzolnak.
Ilyen cellákban laknak a családtagok, köztük nincs ajtó. Ez jelképezi azt, hogy a családtagok között nincs érzelem-, gondolat-, fájdalom-, és örömcsere. A gyermek számára ez bizonytalanságot jelent. A világ nem egységes, sajátos feszültségek, repedések jellemzik.  A gyermek fegyelmezési problémái mögött a házasság válsága lappang. Nem érzi a szülei feltétlen szeretetét se. Egész viselkedésével azt kérdezi: Szeretsz-e?

– Mennyiben más egy keresztyén családgondozó munkája, mint egy nem hívő szakemberé?

– A családgondozó elsődleges feladata mindig a család gyógyítása. De a lelkész tudja azt is, hogy egyedül a Teremtő Isten képes rendbe hozni egy párkapcsolatot, hiszen Ő alkotta az embert, Ő látja legjobban, hol a hiba, s hogyan orvosolható. Ezért a Bibliához, Isten könyvéhez fordul, gazdag „esettárából” merít. A gyermeknek éreznie kell, hogy a szülők kapcsolata megbonthatatlan védőburok körülötte! Fontos feladat még: a megtéréskor bálványainkat hátra kell hagynunk. Bálvány mindaz, amely fontosabb marad, mint az, hogy hol akar Isten látni, mit akar az életemmel.
– Köszönöm a beszélgetést!
*A riport több mint 10 éve készült. Szarka Miklós már nyugdíjas. A problémák sajnos ugyanolyan időszerűek.
Ágostonné Szőcs Anna
www.anyacska.hu

Segítségnyújtás:
Kézfogás Református Lelkigondozói Szolgálat
egyének, párok és családok lelkigondozása
Cím: Budapest, Kálvin tér 8.
Telefon: 06-1-210-0056
e-mail: lelkigondozas@rmk.hu
Bibliai Házasággondozói Szolgálat: bhsz.hu
Sok keresztyén gyülekezetben működnek házaskörök, amelyek önsegítő csoportokként ajánlhatók válságkezelésre, illetve még előbb, megelőzésre.
Könyvajánló: Keresztyén kiadók, elsősorban a Kálvin, a Harmat Kiadó és a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány családgondozó könyvei sokat segíthetnek.
Alapművek:
-Dr. Molnár Miklós: Isten munkája a család életében, Kálvin Kiadó.
-Dr. Pálhegyi Ferenc: Keresztyén házasság, Kálvin Kiadó.

-Gary Chapman: Egymásra hangolva, Harmat Kiadó