gyermekbántalmazás. elhanyagolás

06 Már

Ketten együtt


A férjemmel immár 14 éve házasodtunk össze, három gyermekünk van, s két-három évvel ezelőtt ott tartottunk, hogy el kell válnunk, mert azt a helyzetet már egyikünk sem bírta.
Igazából nem tudtuk mi a probléma, egyszerűen nem működött a kommunikáció. Így utólag úgy látom, hogy egyrészt éretlen volt a személyiségem, érzelmileg nem tudtam leválni az édesanyámtól, s a kommunikáció terén is volt mit tanulnom.
Természetesen abban a helyzetben, amikor még nem láttam a fától az erdőt, nagyon elkeseredtem, még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, annyira reménytelennek és változtathatatlannak hittem a helyzetemet.
Emlékszem arra a pillanatra, amikor sírva ültem az ágyon, s édesanyám azzal vígasztalt, hogy ha elválok, akkor ő mellettem fog állni. Ekkor született meg bennem az a gondolat, hogy ennél még a férjem is jobb, s hogy nem tehetem meg ezt a három gyermekkel. Fontos tudni, hogy az én szüleim is elváltak olyan hamar, hogy az édesapámra csak a látogatásokból emlékszem, s a hiánya még ma is ott él bennem. Sok problémám ehhez a helyzethez vezethető vissza. Hiánya, a család hiánya máig ott él bennem.
Így hát nemet mondtam a válásra, de mivel más megoldásom nem volt, a Jóistenhez imádkoztam. Nagyon meg is lepődtem, s csodának éltem meg, amikor egy könyv által szembesített a legfőbb problémámmal. Gary Chapman: Maradjunk együtt! című könyvét vettem meg a férjemnek 2007. karácsonyára. Mikor beleolvastam, „A szexuálisan bántalmazott házastárs” című fejezetbe, mintha egy hályog hullt volna le a szememről. Ekkor jutott eszembe 23 év múltán, hogy engem 14 évesen zaklatott a nevelőapám. A feldolgozatlan trauma hatására olyan tudatalatti erők munkáltak bennem, melyek gyakorlatilag alkalmatlanná tettek a bensőséges, intim házastársi kapcsolat kialakítására. Most már tudom, hogy a veszekedésekkel az intim kapcsolatot akartam hárítani, tagadni.
A fájdalommal párhuzamosan nagy megkönnyebbülést is éreztem, hogy közvetlenül mégsem én vagyok a hibás, s hogy talán lesz kiút e problémából.
Nagyon sokfelé kerestem megoldást: voltam pszichiáternél, könyvtárnyi irodalmat olvastam a témában, önsegítő könyveket bújtam, s még jelenleg is benne vagyok az Anonim Felnőtt Gyermekek 12 lépéses önsegítő csoportjában, melyben a múltamat, önmagamat Isten gondviselésére bíztam, s ezzel az elengedéssel tudok most már érett személyiségként jelen lenni önmagam, a férjem, s gyermekeim számára.
Ma már köszönetet tudok mondani Istennek, s rá tudom bízni, hogy miért történhetett meg velem az, ami megtörtént. Ő biztosan tudja, hogy miért volt rá szükség.
Talán azért, hogy e megtapasztalások által őszintén, hitelesen tanúságot tudjak tenni a hitről, s a Jóisten gyógyító hatalmáról, ezáltal reményt adva más pároknak, akik jelenleg a reménytelenség tengerében elveszni látszanak.
Talán azért, hogy elkötelezetten tanúságot tegyek a házasságról, s másokat is segítsek ezen az úton. Ennek érdekében a tavasszal elvégeztem egy házassági tanácsadói képzést.
Talán azért is engedte meg ezt a fájdalmat a Jóisten, hogy lássam, megértsem és felhívjam a figyelmet, milyen meghatározó a gyermekek számára az egészségesen működő család, s milyen nagy károkat tud tenni ennek a hiánya.
Ha másért nem is, legalább gyermekeinkért, a jövő generációért tartsunk ki a házasságban, és mindent kövessünk el egy jó és egészséges házasság kialakításáért és fenntartásáért.
Nem lehetetlen! S a lehetetlenből is van kiút! Ezt én már bizonyítottam és bizton állítom. Azt azonban nem állítom, hogy könnyen megy, s nem kell energiát belefektetni. De mi is a boldogság Dr. Bagdy Emőke szerint? “A boldogság a megdolgozott lehetőségek útja.”
Köszönettel tartozom gyermekeimnek és férjemnek, aki a reménytelenségben is kitartott mellettem, támogatott a gyógyulásban, s ma már boldog házasságban élhetünk. (Gy.A. és B.Sz.)

17 okt

Gy.A. és B.Sz – Ketten együtt


A férjemmel immár 14 éve házasodtunk össze, három gyermekünk van, s két-három évvel ezelőtt ott tartottunk, hogy el kell válnunk, mert azt a helyzetet már egyikünk sem bírta.
Igazából nem tudtuk mi a probléma, egyszerűen nem működött a kommunikáció. Így utólag úgy látom, hogy egyrészt éretlen volt a személyiségem, érzelmileg nem tudtam leválni az édesanyámtól, s a kommunikáció terén is volt mit tanulnom.
Természetesen abban a helyzetben, amikor még nem láttam a fától az erdőt, nagyon elkeseredtem, még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, annyira reménytelennek és változtathatatlannak hittem a helyzetemet.
Emlékszem arra a pillanatra, amikor sírva ültem az ágyon, s édesanyám azzal vígasztalt, hogy ha elválok, akkor ő mellettem fog állni. Ekkor született meg bennem az a gondolat, hogy ennél még a férjem is jobb, s hogy nem tehetem meg ezt a három gyermekkel. Fontos tudni, hogy az én szüleim is elváltak olyan hamar, hogy az édesapámra csak a látogatásokból emlékszem, s a hiánya még ma is ott él bennem. Sok problémám ehhez a helyzethez vezethető vissza. Hiánya, a család hiánya máig ott él bennem.
Így hát nemet mondtam a válásra, de mivel más megoldásom nem volt, a Jóistenhez imádkoztam. Nagyon meg is lepődtem, s csodának éltem meg, amikor egy könyv által szembesített a legfőbb problémámmal. Gary Chapman: Maradjunk együtt! című könyvét vettem meg a férjemnek 2007. karácsonyára. Mikor beleolvastam, „A szexuálisan bántalmazott házastárs” című fejezetbe, mintha egy hályog hullt volna le a szememről. Ekkor jutott eszembe 23 év múltán, hogy engem 14 évesen zaklatott a nevelőapám. A feldolgozatlan trauma hatására olyan tudatalatti erők munkáltak bennem, melyek gyakorlatilag alkalmatlanná tettek a bensőséges, intim házastársi kapcsolat kialakítására. Most már tudom, hogy a veszekedésekkel az intim kapcsolatot akartam hárítani, tagadni.
A fájdalommal párhuzamosan nagy megkönnyebbülést is éreztem, hogy közvetlenül mégsem én vagyok a hibás, s hogy talán lesz kiút e problémából.
Nagyon sokfelé kerestem megoldást: voltam pszichiáternél, könyvtárnyi irodalmat olvastam a témában, önsegítő könyveket bújtam, s még jelenleg is benne vagyok az Anonim Felnőtt Gyermekek 12 lépéses önsegítő csoportjában, melyben a múltamat, önmagamat Isten gondviselésére bíztam, s ezzel az elengedéssel tudok most már érett személyiségként jelen lenni önmagam, a férjem, s gyermekeim számára.
Ma már köszönetet tudok mondani Istennek, s rá tudom bízni, hogy miért történhetett meg velem az, ami megtörtént. Ő biztosan tudja, hogy miért volt rá szükség.
Talán azért, hogy e megtapasztalások által őszintén, hitelesen tanúságot tudjak tenni a hitről, s a Jóisten gyógyító hatalmáról, ezáltal reményt adva más pároknak, akik jelenleg a reménytelenség tengerében elveszni látszanak.
Talán azért, hogy elkötelezetten tanúságot tegyek a házasságról, s másokat is segítsek ezen az úton. Ennek érdekében a tavasszal elvégeztem egy házassági tanácsadói képzést.
Talán azért is engedte meg ezt a fájdalmat a Jóisten, hogy lássam, megértsem és felhívjam a figyelmet, milyen meghatározó a gyermekek számára az egészségesen működő család, s milyen nagy károkat tud tenni ennek a hiánya.
Ha másért nem is, legalább gyermekeinkért, a jövő generációért tartsunk ki a házasságban, és mindent kövessünk el egy jó és egészséges házasság kialakításáért és fenntartásáért.
Nem lehetetlen! S a lehetetlenből is van kiút! Ezt én már bizonyítottam és bizton állítom. Azt azonban nem állítom, hogy könnyen megy, s nem kell energiát belefektetni. De mi is a boldogság Dr. Bagdy Emőke szerint? “A boldogság a megdolgozott lehetőségek útja.”

Köszönettel tartozom gyermekeimnek és férjemnek, aki a reménytelenségben is kitartott mellettem, támogatott a gyógyulásban, s ma már boldog házasságban élhetünk.

www.anyacska.hu
Ágostonné Szőcs Anna

17 okt

Alvás


Dr. Estivill, Tracy Hogg és mások „csalhatatlan” módszereket ajánlanak, melyekkel rá lehet venni a csecsemőket arra, hogy átaludják az éjszakát. Ezzel a nézettel azonban sokan nem értenek egyet.
Dr Josa Rove pszichológus így ír erről
MIÉRT NEM ALUSSZA VÉGIG AZ ÉJSZAKÁT? – című tanulmányában:
A csecsemők alvásmintája különbözik a felnőttekétől, és sok ok van, amely miatt gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy csecsemő az egész éjszakát végigaludja, erre egyszerűen nincs felkészülve. A csecsemőknek szükségük van a gyakori felébredésre, többek között azért, hogy egyenek, és elsősorban azért, hogy életben maradjanak.
Az alvás, ugyanúgy, mint más dolgok az életben, a gyerek fejlődésének része. Az ébrenlét és az alvás szakaszai a növekedéssel együtt változnak. Nem igazán ismert, hogy bár a születéstől kezdve jelen van az alvás REM és nem-REM formája (RAM – rapid eye movement), ezek ritmusa és gyakorisága a fejlődés során változik. Lehetséges, hogy az első hónapokban a REM – alvás, vagyis az álomlátás alvásmintája, az aktív alvás fontosabb, mint a későbbi időszakokban, ezért a csecsemők az első hónapokban az alvásidejük felét REM alvásként élik meg. Ez az arány folyamatosan csökken: 3 éves korban 33%, a kamaszkorban pedig 25%, amely megőrződik a felnőttkorban is.
Mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy valamilyen komoly zavar miatt nem alszik a gyermekünk, vagy azért, mert nem szoktattuk rá a helyes alvásra, érdemes ismernünk egy pár dolgot:
Bár valóban léteznek súlyos zavarok a gyerekkori alvásban, mint amilyenek az éjszakai légzéskimaradások (apnea), vagy egyéb komoly zavarok mind az alvás minőségében, mind az alvás mennyiségében (amelyek nagyon gyakran későbbi pszichózisokhoz kapcsolhatók), az is igaz, hogy néha a szülők és a társadalom elvárásai jelentik az egyetlen problémát.
Ha egy gyerek éjszaka nem tud elaludni, fontos, hogy rájöjjünk, miért nem, mielőtt eldöntenénk, hogy milyen lépéseket teszünk annak érdekében, hogy elaludjon, vagy elintéznénk azzal, hogy rendellenes magatartásról vagy rossz szokásról van szó. Nézzünk néhány lehetséges okot:

  • Szó szerint próbáljuk követni az orvos tanácsát a „hat órás éjszakai pihenést” illetően, amelyet valójában a szoptatásban fellépő zavarok vagy a szoptatás idő előtti abbahagyása okoznak.
  • A gyerek talán sokat alszik nap közben, és így megváltozott az alvása.
  • Talán hiányoznak neki a szülei, akik dolgoznak és az éjszaka az egyetlen lehetséges időszak arra, hogy együtt legyen velük. Csupán az érzelmi szükségleteit fejezi ki, ahogy tudja.
  • Talán nem érzi jól magát (mivel éjszaka egyes betegségek tünetei fel szoktak erősödni, és ekkor szoktak jelentkezni a hasi görcsök is).
  • Lehet, hogy éhes, szomjas, fázik, átnedvesedett a pelenkája vagy a ruhája.
  • Megijedhetett a sötétben.
  • Bármi is legyen az ok, az ajtó rácsukása, és a gyerek sírni hagyása nem hoz rá megoldást, csak elkendőzi azt. A gyerek végül a sírástól kimerülve alszik el, és nem azért, mert megoldódott a problémája. Nem lenne fontosabb a probléma gyökerére választ keresni, és nem csak a tünetére?

    • Példaként az általam legközelebbről ismert esetet hozom:
    A szüleim, jó szokásokat akarván belém nevelni, 5 vagy 6 éves korom óta, amikor azt hitték, hogy már nagyobbacska vagyok, úgy döntöttek, ezen túl lekapcsolt villany mellett kell aludnom, és az ajtót becsukták, hogy jobban kettesben lehessenek. Két vagy három nap múlva már nem ellenkeztem, de sokáig tartott, amíg elaludtam, és félve, ijedten bújtam a takaró alá, várva a rettenetes pillanatot, amikor a szörnyek és a szellemek megtámadnak. Most már értem a szüleimet, és mindig is szerettem őket, de azóta is rettenetesen félek a sötétben. És ahelyett, hogy megszoktam volna a sötétben alvást, most is szükségem van legalább egy halvány fényre ahhoz, hogy megnyugodjam, annak ellenére, hogy felnőtt vagyok és tudom, hogy nem kell semmitől félni.
    Bizonyosodjon meg arról, hogy a gyerekének valóban van valamilyen problémája, mielőtt valami nem is létező dolog ellen hoz intézkedéseket. Ez ugyanolyan káros lehet, mintha szükség nélkül venne be gyógyszereket.

    MI VAN RENDBEN, ÉS MI NINCS?

  • Rendben van, ha a csecsemő nem alussza át az éjszakát.
  • Rendben van, ha nem bírja ki a „híres hat órát”.
  • Rendben van, ha ön mellett akar lenni, akár egy ágyban is.
  • Rendben van, ha szereti, hogy a karjaiban altatja.
  • Rendben van, ha szereti, ha énekelnek neki, dédelgetik és ringatják.
  • Rendben van, ha éjjel is enni akar – szüksége van rá.
  • Rendben van, ha sír, amikor szüksége van önre vagy rosszul van.
  • Rendben van, ha „a három óra” lejárta előtt akar újra enni vagy akár két óra lejárta előtt.
  • Rendben van, ha az anya mellével a szájában szeret aludni, bár már evett. (Főleg, ha nem cumizik). Ne féljen, hogy elrontja a gyomrát, az anyatej nem fog ártani neki.
  • Nincs rendben, hogy hosszú időn át nem tudja megnyugtatni semmivel.
  • Nincs rendben, ha szinte alig vagy nem alszik egész nap. Főleg az első hónapokban.

    • MIT TEHETEK?
    LÉTEZIK VALAMILYEN CSALHATATLAN MÓDSZER?

    Ha valóban azt gondolja, hogy a gyerekének valami baja van, az egyetlen, amit tehet az, hogy beszél egy orvossal, hogy az aztán kivizsgálja és megállapítsa, így van-e vagy sem. De ha a gyereke azok közé tartozik, akik – mint a világon élő gyerekek fele – tudtukon kívül  „nem illeszkednek a társadalmi normákhoz” vagy „nem érnek fel a várakozásokhoz”, akkor LEGYEN REALISTA, LEGYEN TÜRELMES!
    Vajon vannak csalhatatlan módszerek? Van, aki szerint igen, de a valóság mást mutat. Egyetlen módszer sem 100 %-ig tökéletes, hacsak nem altató pirulákról vagy egyenesen a kloroformról beszélünk.
    Azok, akik csalhatatlan módszerekről beszélnek, valójában azokra a behaviourista technikákra gondolnak, amelyek rendellenes magatartások megváltoztatására használatosak. És bár némely technika az esetek magas százalékában működőképes, azt gondolom, hogy minden szülőnek tudnia kellene, hogy ezek rövid és hosszú távon milyen hatással lehetnek a gyerekére.
    A szakértők egyelőre csak nagyon kevés dologban értenek egyet, ma ezt mondják, holnap azt. És közben, kik viselik a hibák következményeit? Azok, akik vakon követik a tanácsaikat.

    HALLGASS A SZÍVED HANGJÁRA!
    BÍZZ AZ ANYAI VAGY APAI ÖSZTÖNEIDBEN!
    AZT MONDJÁK, HAGYD SÍRNI A GYEREKED?
    A SZERETET A LEGJOBB MÓDSZER, AMIT TANÁCSOLHATOK ÉS EZ TÉNYLEG CSALHATATLAN.

    Valóban létezhetnek súlyos zavarok a gyerekek alvásában, amelyeket a gyerek javát szem előtt tartva kell megoldanunk. De azt hiszem, most nem erről beszélünk, hanem olyan gyerekekről, akik szívesebben alszanak a szülőkkel, mint egyedül, akik többször felébrednek éjszaka, mint az a szüleiknek tetszik, stb…vagyis semmiféle komoly bajról.

    Ebben az esetben igaz, hogy a gyerekek majdnem a felének van ilyen problémája, ahogy az is igaz, hogy a nők a terhességük utolsó harmadában többször mennek éjjel pisilni, és ez se nem komoly, se nem káros. A legjobb, ha a SZÜLŐK ÉS NEM A GYEREK SZÁMÁRA KERESÜNK MÓDSZERT. Vannak, amelyek működnek, mint a szülő-gyerek közös ágy előnyeinek ismertetése, a gyerekek elfogadásának megtanítása, vagy annak elemzése, hogy tényleg problémáról van-e szó vagy csak arról, hogy őket zavarja, hogy a gyerek felébred. Sok módszer van, de ezek a legismertebbek. Semmilyen esetben sem szabad sírni hagyni a csecsemőt. Az ebből kialakulható problémák egy részét nevezzük angolul „learned helpless”-nek, magyarul „tanult tehetetlenség”-nek. Nincs 100%-ig biztos módszer a gyerekek altatására. Még maga Dr. Estivill is elismeri, hogy vannak olyan komoly zavarok (rémálmok, éjszakai ébredések, alvajárás…), amelyek esetében a módszere nem működik. A kisebb problémák esetében (éjjeli felébredések, a szülőkkel való alvás kérése) sem mindig működik a módszere. A szakmámból kifolyólag ismerek olyan szülőket, akik visszaeseést tapasztaltak, miután egy ideig működött a módszer, és másokat, akiknél soha nem működött.
    Nem tudom, hogy alszik Dr. Estivill. Gondolom a munkájától, az esti tévéműsortól, az álmosságától vagy attól függően, hogy megy-e vacsorázni a barátaival vagy sem, előbb vagy később fekszik le. Mint legtöbbünk. Aztán, már az ágyban, gondolom, olvas egy kicsit, majd miután elfáradt, megfordul és a feleségét átölelve elalszik, aki megpuszilja, és jó éjszakát kíván neki. Hajnalban felébred (aznap sós volt az étel és szomjas), de nem csak egyszer (jaj az a prosztata!). Azok az éjszakák a legrosszabbak, amikor kimegy a szeméből az álom és sétálgat a házban, hogy ne ébressze fel a feleségét. De most, ha ez történik vele, már nem sétálgat, hanem azon töpreng, hogy milyen „módszerrel” kellene elaltatni a gyerekeket. Lássuk: mindig ugyanabban az órában lefektetni őket. Semmi mesélés, éneklés, felolvasás…sem puszik, ölelések (főleg ne aludjunk soha közös ágyban!). ha hajnalban felébrednek, hagyjuk őket sírni, mert 12 órát kibírnak evés, ivás nélkül, egyedül…vagyis meg kell tanulniuk úgy aludni, mint a nagyok!
    (Fordította: Hajdu Bianca)

    xxx

    Kiegészíteném annyival, hogy személyes beszélgetéseim szerint többnyire azok a babák ébrednek fel gyakran nagyobb korban, akiket életük egy időszakában az anyák megpróbáltak időre szoptatni, vagy leszoktatni az éjszakai felébredésről. Ez működhet egy ideig, de később lelki problémákat okozhat, és ezért ébrednek fel újra és újra. Hét gyermekem nevelése során nem tartom jellemzőnek a kevés alvást. Ha babáim felsírtak éjjel, azonnal mentem, szoptattam, megnyugtattam őket. Többnyire vissza is aludtak hamar.
    Az a dolgunk, hogy gondoskodjunk a babáinkról. Néha azt mondom az anyáknak, akik hozzám fordulnak, hogy „Befektetés nélkül nincs üzlet”. Ha valaki belefog egy üzleti vállalkozásba, kezdetben nagyon sok időt és energiát kell ráfordítania. Az idő múlásával egyre könnyebb lesz, végül, ha már beindult a vállalkozás, másra is lehet hagyni. Kezdetben az anya adja önmagát, töltse be a baba igényeit, majd ez fokozatosan könnyebb lesz. A kicsik egyébként is sokat alszanak, csak nem mindig akkor, amikor szeretnénk, de érdemes hozzájuk igazodni. Ez elősegíti a kötődést is, ami a későbbi kapcsolatban nagyon fontos. Az együtt alvás egyébként nagyon megkönnyíti az éjszakai gondoskodást, mert összehangolódnak az alvási-ébrenléti fázisok. Vagyis anya és gyermek egyszerre fog éberen illetve mélyen aludni.
    Erről bővebben olvashatnak Dr. Sears Éjszakai gondoskodás című könyvében (Kismama Kiadó)
    Ágostonné Szőcs Anna
    www.anyacska.hu

    Információ szoptatással, anyai gondoskodással kapcsolatos kérdésekben:
    La Leche Liga: www.lll.hu

    Szoptatásért Magyar Egyesület: www.szoptatasert.hu

    17 okt

    Szerető anyák?


    „Az anyai szeretet pusztán emberi érzelem. És mint minden érzelem, bizonytalan, törékeny és tökéletlen. Az elfogadott elképzelések ellenére talán mégsem olyan mélyen rejtezik az asszonyi természetben. Az anyai viselkedésmódok fejlődését figyelve láthatjuk, hogy a gyermek iránti odaadás és érdeklődés vagy megmutatkozik, vagy sem. A gyöngédség vagy létezik, vagy sem. Az anyai szeretet nagyon változatos megjelenési formákat ölthet, de van, akinél egyáltalán nem, vagy csak alig tapasztalható”- összegzi kutatási eredményeit Elizabeth Badinter, francia filozófus Szerető anya című könyvében. „Éppen ezért – folytatja-, hagyják békén azokat, akiknek nincs hozzá kedvük.”
    Hatalmas ismeretanyag és több évtizedes munka mondatta ki vele ezt, de azért állításainak több pontjával vitába szállnék. Azt írja, hogy a 17. századtól Franciaországban (egyébként több más nyugat-európai országban is, csak kisebb mértékben) az volt a gyakorlat, hogy az anyák dajkaságba adták a gyerekeiket már a szülésük napján, és csak 4-5 év múlva találkoztak velük legközelebb. Már ha megérték az apróságok ezt a kort. A legelőkelőbb asszonyoktól indult ki ez a szokás már a 13. században, mert nem akarták a szoptatással, gyerekneveléssel járó idő miatt lemondani előkelő pozícióikat a királyi udvarnál. Ők elég gazdagok voltak ahhoz, hogy a szoptatós dajka a házukban lakjon. Ahogy haladunk előre az időben, úgy válik egyre általánosabbá, és ahogy mennek le a ranglétrán, úgy kerülnek egyre messzebb otthonuktól a csecsemők, mivel ezt a fényűzést csak kevesen engedhették meg maguknak. Az alacsonyabb jövedelműek a külvárosokba, majd a falvakba küldték az újszülötteket, ahol a szoptatós dajka néha a saját gyerekét is bérbe adta egy nála szegényebb sorsú anyának, aki kevesebbet kért, mint ő. Az asszonyok nagyon jól tudták, amikor lemondtak a gyermekeikről, hogy rossz sorsuk lesz, hogy nem mindig kapnak majd rendes ellátást, hogy csak töredékük éri majd meg a 4-5 éves kort. Mégis megtették a lelkiismeretfurdalás legcsekélyebb jele nélkül. Badinter több okot jelöl meg, egyrészt ez az abortusz burkolt megjelenési formája, másrészt az orvosok tiltották a szexuális életet a szoptatás alatt. A többi ok a társadalomban gyökerezik. Ha létezne anyai szeretet, és ez nem egy tanult viselkedési forma lenne, akkor az anyák erre képtelenek lettek volna. –vallja az írónő.
    Hogyan jutottak ide a nyugati társadalmak?

    Badinter az apa és a férj hosszú uralmát mutatja be. „Bármennyire messze is követjük a nyugat-európai család történetét a múltban, az apa hatalmával találjuk szembe magunkat, amit mindig a férjé követ. Krisztus szavára kellett várni, hogy a dolgok megváltozzanak, legalábbis elméletben. A szeretet forradalmi alapelvétől vezéreltetve Jézus azt hirdette, hogy az apai autoritás nem az apa, hanem a gyermek érdekében lett alapítva, és hogy a feleség-anya nem rabszolgája, hanem társa a férjének. A házasságot isteni intézménnyé alakítva megerősítette a közösség érzetét, tehát a házasfelek egyenrangúságát. Így véget vetett a férj mértéktelen hatalmának, a feleség eltaszításához fűződő jogának és a poligámiának. Krisztus üzenete világos volt: a férj és a feleség egyenlők, és egyazon jogokat és kötelességeket bírják gyermekeikkel szemben. A gyakorlatban a férj megőrizte az asszony fenyítésének a jogát, és Krisztusnak a gyermeki ártatlanságról szóló szavai ellenére a gyermekek sorsa még anyjukénál is rosszabb volt. Az érdekek és érvek elfojtották Jézus szavát… Mivel a társadalom a férfit értékeli fel, tehát a férjet, érthető, hogy a feleség a férfi érdekeit a gyermeke elé helyezi, a férfi a család anyagi alapja, egyben erkölcsi vezetője, mindennek körülötte kell forognia.”2

    „Különböző, akár ellentétes okokból a gyermek, különösképpen a csecsemő, elviselhetetlen tehernek látszott az apa számára, aki elveszi tőle a feleségét, ezért anyja számára is teher. A szülőknek nem mindig van ínyére az a törődés és fáradság, amit egy csecsemő jelent a házban.”3

    „A gyermek első elutasításának a jele, hogy az anya nem hajlandó szoptatni gyermekét.”4.

    „Nem következtethetünk az anyai szeretet hiányára, legfeljebb az életösztönnek az anyai ösztönnél erősebb voltára. Az anyapelikán, mely felhasítja keblét, hogy kicsinyeit táplálja.”5 -mítosz.

    Nem könnyű cáfolni az érvelését, de mégis néhány ponton megpróbálom. Badinter a 70-es évek elején adta ki a könyvet, még csak részben ismeri azokat a kutatásokat, amelyek az anya-gyermek kapcsolatot vizsgálták, és megállapították, hogy az első órák, napok a legmeghatározóbbak a kötődés kialakulásában. Fontos a szoptatás is (erről már tud), mert a gyakori bőrkontaktus erősíti a kölcsönös ragaszkodást. Ha egy gyermeket szeretettel nevelnek, akkor lesz képes szeretni másokat. Kétségtelenül igaza van tehát abban, hogy a szeretet befolyásolható. Láttuk a kommunista országokban, hogy milyen nagymértékben sikerült elfogadtatni azt a véleményt, hogy a gyereknevelés és a háztartás vezetése nem termelőmunka, nincs gazdasági haszna, a főállású anyaság pedig idejétmúlt dolog. Arra bátorították az anyákat, hogy szülés után minél előbb térjenek vissza a munka világába. Ha valakit folyamatosan leszólnak, a tevékenységét értéktelennek, feleslegesnek ítélik, akkor természetes, hogy változtatni akar. Mindannyian elismerésre vágyunk, és arra törekszünk, hogy ezt meg is kapjuk. Ma viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a gyermeknevelés igenis hasznos munka, hiszen felnőve ők fogják majd megtermelni az öregek nyugdíját. Minél több gyermeket nevel valaki, annál inkább igaz ez, feltéve persze, ha azok dolgoznak majd. Ha egy anya szoptat, megtakarítja az államnak a tápszerek támogatására költött milliárdokat. A szoptatott gyermekek felnőve egészségesebbek, ezzel szintén milliárdos kiadások maradnak meg a tb-kasszában. Ha egy anya otthon marad szülés után, és megpróbál harmonikus légkört teremteni, a férj segítőtársa és nem riválisa lenni, akkor a gyermekek lelki élete is jobban fejlődik ebben a kiegyensúlyozott légkörben. Ehhez persze az anyaság értékét folyamatosan hangsúlyozni kell(ene). A fogyasztói szemlélet helyett újra és újra emlékeztetni kell a társadalmat arra, hogy a kielégítő emberi kapcsolatok mennyivel fontosabbak, mint a tárgyak.

    A gyermekeknek elsősorban nem drága játékokra van szükségük, hanem szerető anyákra és apákra, akik egymást is szeretik. Ha ön is hisz ebben és elmondja ezt ma valakinek, akkor máris sokat tett azért, hogy egy család boldogabb legyen. Azért imádkozom, hogy társadalmunk családközpontúvá, gyermekszeretővé váljon.
    Amikor változás történt az anyasághoz való hozzáállásban, az nem valami biblikus felismerés eredménye, hanem az a tény, hogy Franciaországban túl nagy volt a gyermekhalandóság a dajkaság miatt, és féltek, hogy lemaradnak a szomszédos népektől a katonaság számában. Az apa szerepének hangsúlyozása azért volt fontos, mert a királyok ezzel a saját autoritásukat hangsúlyozták. A királyság megdőlésével az autoritás megszűnt, divatba jött a szerelmi házasság és a családi boldogság, de a férj tekintélye is megrendült az évszázadok során úgyannyira, hogy a 19. századra már az atyai hiányosságok pótlására intézményeket hoztak létre. Ekkortájt kezdődik feminista mozgalom is, amely felértékelte a nőt, viszont leértékelte az anyai feladatokat, ezeket a csapásokat a család mind máig nem heverte ki.

    A 20. századi kutatások az anyai szerep fontosságát hangsúlyozták, de a 21. századra az is világossá vált, hogy az apa ugyanolyan fontos a gyerekek életében, mint az anya, csak más szempontból. A vallás szerepének a meggyöngülése viszont magával hozta a válások számának növekedését, a gyermekek többnyire az anyjukkal maradnak, így fejlődésük egyoldalúvá válik, kiderült, hogy az apahiány súlyos lelki problémák forrása. http://www.lll.hu/apaigény

    Amikor egy társadalom elfordul Istentől, akkor gyakran megpróbálja elválasztani a gyermeket a szüleitől kiemelve őt a családból és bölcsödébe, bébiszitterhez, napközibe utalni. Mivel a harmonikus családi életben felnövő gyermekek kevésbé manipulálhatóak, a diktatúrák (vagy a fogyasztói társadalmak) mindenkor megpróbálták befolyásolni azt. A szocialista társadalmakban a fizetéseket eleve úgy állapították meg, hogy egy kereset még a legalapvetőbb szükségletek kielégítésére se legyen elég, és az anyák munkavállalásra kényszerüljenek. Áltudományos ismeretekkel látták el az anyákat, melynek hatására elapadt a tejük: 3-4 órás rendszert ajánlottak és azt, hogy szoktassák le a babákat a sírásról. Érdekes, hogy a babiloni fogság előtt a zsidó anyák is elhagyták a szoptatást. Jeremiás így ír erről:

    „Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem lányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt. (Jeremiás siralmai 4. 3-4)

    Hogyan jutottak ide azok a zsidó anyák, akik valamikor 3 évig szoptattak? Hosszú folyamat vége ez. Az asszonyok társadalmi tevékenységekbe merültek el. Béleseket készítettek az ég királynőjének, aki egy termékenység istennő volt. (Jeremiás 7. 16-20) Istár vagy Astoret néven az egész ókori Keleten tisztelték, elsősorban az asszonyok. Az anyaság helyett a szexualitás került a középpontba éppen úgy, mint manapság.6 Színes magazinok hirdetnek egy Bibliától idegen értékrendet, melyben a női mell már nem a szoptatásra való, hanem szex szimbólum. A szerető anya helyett az érdeklődés középpontjába a szerető került. Mindennek kárát látja a család, elsősorban a gyermekek. A nyugati társadalmakat pedig lassan háború nélkül győzik le olyan népek, amelyek, bár nem keresztyének, de egészségesen gondolkodnak a családról, gyermekvállalásról.

    A társadalmak gyógyulásának útján fontos a családi szereposztás helyreigazítása az isteni rend szerint. Az anyaság értékének hangsúlyozása, hiszen Badinternek sok mindenben igaza van. Abban viszont nincs, hogy egy anya lelkiismeret furdalás nélkül válik meg a csecsemőjétől. Genetikailag kódolt ugyanis az anyai viselkedés, ha mégsem engedelmeskedik egy anya a benne megszólaló utasításnak, akkor lehet, hogy nem azonnal, de évek múlva jelentkezik nála ez a hiány, nem engedve leválni magáról a gyermeket.

    A magyar anyák mindig is szoptatni akartak, szülés után most is többnyire otthon szeretnének maradni. Vajon jobb anyák vagyunk, mint mások, vagy csak az isteni kegyelem működik nálunk jobban? Nem tudom. Viszont látnunk kell, hogy nagy erők működnek a család ellen, nekünk, otthonunkat szerető édesanyáknak el kell mondanunk, hogy milyen jó anyának lenni, és milyen fontos ez a feladat a társadalom szempontjából is.

    Imádkozzunk olyan vezetőkért, akik látják ennek fontosságát, és úgy alakítják a családtámogatást, illetve a közgondolkodást, hogy ez meg is valósulhasson. Legyen öröm és elismert munka a gyermeknevelés!
    Olvasnivaló:
    Ismeri Ön a tipikus magyar nőt?
    Anyaság, család, gyermeknevelés
    Honlapajánló: fulltimemothers.org
    Ágostonné Szőcs Anna
    www.anyacska.hu

    Jegyzet:

    1. Elizabeth Badinter: A szerető anya 15. oldal
    2. u.o.58. oldal
    3. u.o.48. oldal
    4. u.o.50. oldal
    5. u.o.58. oldal

    u.o. 153.oldal Róma V. század. Az előkelő római asszonyok vidékre adták ki a csecsemőiket. Julius Caesar így szól erről: „Vajon a római asszonyoknak nincsenek többé gyermekeik, akiket táplálhatnának és karjukon hordozhatnának, mint egykoron? Mindenütt csak kutyákat és macskákat látok.” (Enciklopédia idézi a Nourrice c. cikkelyben ezt az anekdotát) A theodosiusi törvénykönyvnek szabályoznia kellett ezt a szokást. Moralistáink ebből a történetből a modern idők és Róma hanyatlásának hasonlatosságára következtettek. De a régi időkből kölcsönvett példák kétélű fegyverek voltak. Jól mutatták ugyan, hogy minél közelebb vagyunk a primitív állapothoz, az asszonyok annál inkább szoptatnak, de azt is bizonyították, hogy az anyáknak ahányszor csak lehetőségük volt erre, másokra hagyták gyermekeik táplálását. Elítélhetjük persze a megrontó luxust, mégis, minél kulturáltabb és gazdagabb egy nemzet, az anyák annál jobban elszakadnak anyai kötelességeiktől.