Nagyon szerettem volna kisbabát. Olyannyira, hogy a szervezetem annyi prolaktint termelt, mintha már szoptatnék, így viszont nem volt ovulációm…(Soha az életben nem szedtem hormontartalmú gyógyszert!) Elmentem egy orvoshoz, hogy most már jó lenne egy baba, de úgy érzem, gond van. A papíromra felkerült rémálmaim diagnózisa: “meddő házaspár”. Azt hittem, vége a világnak.

Férjem eléggé meglepődött, amikor a nőgyógyásztól kijőve kezébe nyomtam az ő beutalóját…de jól fogta fel az akadályt, és azóta tudom, hogy egy tenyészbika eredményei elbújhatnak az övéi mögött:-). Egyben az is rögtön kiderült, hogy én vagyok a “selejt”. Mert annak éreztem magam. Ami minden felelőtlen tinilánynak összejöhet egy diszkóban, az nekem nem sikerül. Volt ám elkeseredés! A leletek megérkeztek, az orvos egy gyógyszerrel gondolta lenyomni a prolaktin szintet, mondta: 3 hónap múlva meglátjuk…Aztán pár nap múlva, az újévi istentiszteleten, engedtem a felszólításnak: “kérj valamit, én megadom neked”, s mint az ószövetségi Anna nagy merészen kértem egy kisbabát. 9 hónap múlva a gyülekezetben mondhattam el Anna vallomását: “Ezért a gyermekért imádkoztam, és az ÚR teljesítette kérésemet, amit kértem Tőle”.(Sámuel 1. könyve 1.rész 27.vers)

Teltek a boldog hónapok, és 2 év után úgy gondoltuk, készen állunk a folytatásra. A hormonjaim rendben, férjem a régi:-), számolgatás, tervezés, semmi…jaj, ne! Most mi lehet a baj? Semmi, csak megtanulhatnám végre, hogy ne csak az Isten kezébe tegyem magam, de fogadjam is el az Ő megoldásait. Higgyem el, hogy ha valamit nem ad meg, az azért van, mert tud jobbat. FELadtam, oda, fel ezt az ügyemet is. Nem számolok, nem tervezek, Rá bízom. Aznap menstruáltam utoljára.

Karácsonyra a férjem egy Igét kapott: “Gyermek születik nékünk” és egy tesztcsíkot… Újra kismama vagyok!!!! Egyedül Istené a dicsőség!

F. Anna