Mekkora családot szeretnél?

– Apa! Nem adja kölcsön a biciklit! –így panaszkodott Bálint.
Éppen a játszótéren voltunk. Egyik osztálytársa lehozta a karácsonyra kapott csillogó – villogó, hiper –szuper biciklijét. Ilyen drága játékot mi nem vehettünk mind a nyolc gyermekünknek, ezért be kellett érnie egy olyan biciklivel, amelyet már a testvérei is használtak. Nemsokára eleredt az eső. Ekkor Hanna felkiáltott: gyertek, menjünk gyorsan haza és bújócskázzunk. A nagyobbak összekapkodták a játékokat, megfogták kisebb testvéreik kezét és elindultunk hazafelé.
– Jaj de jó lesz sötét bújócskát játszani! Stip-stop én vagyok az első hunyó! – vigasztalódott meg Bálint.
Bálint osztálytársa szomorúan tolta haza a drága biciklijét. Neki nincs testvére. Ha haza ér, nincs kivel bújócskáznia.
Te mit szeretnél adni majd a gyermekednek, szuper ajándékot vagy testvéreket, akikkel játszhasson?
A Bibliában azt olvashatjuk,
“Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét:
nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.” Zsoltárok 127, 3-5

Isten azt mondja, hogy a gyermek “ajándék”, “jutalom”, “boldog az, akinek sok gyermeke van” és “nem szégyenül meg, ha bajba kerül, mert lesz, aki megvédi”.
Amikor Kati nénivel összeházasodtunk, elhatároztuk, hogy minden gyermeket, akit Isten nekünk ajándékoz, azt örömmel fogjuk elfogadni.
Ha Isten téged megajándékozna egy kistestvérrel és csak egy dolgot kérhetnél tőle, akkor te mit kérnél neki? Egészséget? Gazdagságot? Hogy nagyon okos legyen? Hogy fiú vagy leány legyen?
Nekünk csak egy kérésünk volt, hogy a gyermekeink ismerjék meg személyesen az Úr Jézust, a Megváltót. Kérhettünk volna mást is, de mi ezt tartottuk a legfontosabbnak.
Isten végül nyolc gyermeket ajándékozott nekünk. Négy fiút és négy leányt. Három szobában laktunk tízen, ezért a szobákba galériát építettünk és oda tettük fel az ágyakat. Jó volt, hogy tanuláskor a nagyobbak tudtak segíteni a kisebbeknek. Mindig volt kivel játszaniuk. A lányok élő kisbabával, a testvérükkel babázhattak. Édesanyjuktól megtanulták, hogyan kell egy kisbabát gondozni. Sokszor játszottunk együtt társasjátékot. Ilyenkor zengett a ház a kacagástól. Este összegyűltünk, hogy a Bibliából közösen olvassunk, énekeljünk és imádkozzunk. Miután mi szülők eloltottuk a villanyt, a gyermekek közt elindult a pusmogás. Olyan sok élmény feszítette őket, hogy azt el kellett mesélni egymásnak. A fiú és leány galéria között elindult a titkos levelezés is.
A “messzi utat” különösen szerették a gyerekek. Mindig nagy harc indult közöttük, hogy ki utazhatott el velem vidékre. Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy kettesben beszélgessünk. Az út folyamán két-három faluban meglátogattunk néhány családot, akiknél házi istentiszteletet tartottam. Este megágyaztam a „kiváltságosnak” a Trabant kombiban. Megtartottuk a visszaút elején az esti áhítatot majd következett az alvás. Mikor hazaértem, az alvó gyermeket csak az ágyba kellett fektetni.
Sokan úgy gondolkodnak, hogy inkább legyen kevesebb gyermekük, hogy mindent megvásárolhassanak nekik. Mindenből a legjobbat veszik meg gyermeküknek. Attól félnek, hogy nem tudják majd ellátni gyermeküket.
Mi azt tapasztaltuk, hogy a sok gyermek “ajándék”, “jutalom”, és sok örömmel és “boldogsággal” töltötte meg az életünket. Nem tudtunk mindent megvenni nekik, de igaz volt Isten igéje, hogy “gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé”. Zsoltárok 37,25
Draskóczy Gábor