www.anyacska.hu
  BEMUTATKOZÁS | ANYASÁG | SZOPTATÁS | CSALÁD | HAGYOMÁNY | HIT
 
Család   "Járjatok szeretetben!" (Efezus 5,2)


 
"A keresztyén asszony számára Isten után első a család. Nem a férj, nem a gyerekek és nem a háztartás vagy a munkahely. A szerető családi kapcsolatok azt követelik, hogy mindenkivel a szükségletei szerint foglalkozzanak. A Szentírás világossá teszi, hogy a férj a vezető, de az ő feladata ezzel az is, hogy segítsen a szükségletek felismerésében és betöltésében."
 
Házasság
Házasságunk üzenet
új Jó házasság
Gyermekek veszélyben
Baj van a gyerekkel?
Abortusz
Feleség és Anya
Egy boldog feleség
Kenyai családok
Zene a családban (előkészületben)
Élettörténetek
új Együtt a gyermekért
új A férfi szerepe a családban
új Nagycsalád
 
 
 
Untitled Document

Házasság
Esküszöm az élő Isten előtt, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Isten, hogy ezt a nőt/férfit, akinek most Isten színe előtt kezét fogom/akinek Isten színe előtt kezén vagyok, szeretem. Szeretetből megyek hozzá, Isten törvénye szerint feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtomiglan vagy holtáiglan hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője/segítőtársa leszek. Isten segítsen engem ebben!

Ez a református házassági esküvő szövege. Az esküszövegből nyilvánvaló, hogy a keresztyén házaspár számára a válás semmilyen körülmények között sem lehet megoldás a válságok esetén. Mégis azt látjuk, hogy Magyarországon a házasságok fele válással végződik, s ez a tendencia elindult a gyülekezetbe járók között is. Begyűrűzött a korszellem, az önmegvalósítás és a problémák emberi módon való megoldásának szellemisége. Sokan gondolják úgy, hogy a szerelem megfakulásával már csak teher az együttélés. Innen pedig könnyen vezet az út a hűtlenséghez, amely nem feltétlenül egy másik emberrel való kapcsolatot jelent. A megcsalás ugyanis ott kezdődik, hogy elkezdem jól érezni magam mással. Ez lehet személy, de egy elfoglaltság is. Lehetnek a haverok, a barátnők, de lehet egy hobby is. Pedig a szerelem elmúlása nem lehet ok a válásra. A házasság ugyanis elsősorban nem szerelmi kapcsolat, hanem egy érdekvédelmi szövetség, mikroközösség az utódok felnevelésére, hogy a család neve, a felekezet, a nemzetség, a nemzet, fennmaradjon. A katolikus pap például így kérdezi a jegyeseket: „Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat? Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő egyházának törvényei szerint neveled őket? ”
Isten azonban nemcsak földi viszonylatokat határoz meg a házasság számára, ennél még tovább megy a házasság meghatározásában. Egy férfi és egy nő házasságát szövetségkötésnek tekinti, amelyben nem az egyén boldogságkeresése a cél, még csak nem is a másik boldogítása, hanem az, hogy ketten felmutassák Krisztus és az egyház kapcsolatát. Úgy kell szeretnie a férjnek a feleségét, ahogyan Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte (Efezus 2,25). Lehet, hogy a szerelem megfakul, de egy férj akkor is szeretheti a feleségét, ha már nem kedveli, mert a szeretet elsősorban nem érzelem, hanem egy akarati döntés: azt adom a másiknak, amire szüksége van. Az asszonynak pedig, mint az egyháznak, figyelnie kell Krisztusra, és vezetőnek kell őt tekintenie. A hívő asszonynak akkor is igazodnia kell a férjéhez, ha már nem szereti őt, vagy úgy gondolja, hogy a férfi nem méltó a családfő szerepére.
200 évvel ezelőtt minden sokkal könnyebb volt. A házasságokat egy életre kötötték, mindenki tudta a feladatát, tették a dolgukat és nem váltak. Házasságtörés is csak nagyon ritka volt, mert az ilyet a közösség kiközösítette. A gyermekek nevelését a nagycsalád vállalta, nemcsak a szülők, hanem a nagyszülők is. A fiatalasszonyokat a szülés után segítők hada vette körül, később is számíthatott támogatásra. A problémáit, ha voltak, megbeszélhette az asszonyközösségben, nem kellett az este hazatérő férjre zúdítani olyan nehézségeket, amelyekre férfiként nem biztos, hogy kíváncsi. Évszázadokig bevált minták alapján éltek. Az egyházzal való kapcsolat természetes volt. Bár akkor sem élt több elkötelezett keresztyén, mint most, de az egész társadalom elvárta, hogy az emberek a bibliai normák szerint éljenek. Még ha nem is vettek mindent egészen az Írások szerint, ott voltak a templomban, hallották a prédikációt. Elfogadták azt a minden vallásban meglévő kötelezettséget, hogy Istennek rész jár mindenből, amink van, hogy Őt tisztelni kell. Tanulták a Tízparancsolatot. „Én, az Úr vagyok a te Istened, ne legyenek néked idegen isteneid én előttem!” Nagyjából tisztában lehettek azzal, mik az isteni elvárások, amelyek segítenek a mindennapi életben. Hallották, hogy meg kell bocsátani, hogy bocsánatot kell kérni. A „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”parancsnak engedve számíthattak nemcsak a családjuk, hanem az egész faluközösség segítségére, ha bajba jutottak.
Aztán jött az ipari forradalom, és az apák elhagyták az otthonaikat, hogy gyárakban dolgozzanak. A fiúk elől elmaradtak a követendő példák. Jött az evolúciós tanítás, amely megkérdőjelezte Isten létét, jött a felvilágosodás, mely az embert állította első helyre, és Istent száműzte a magánéletbe, sőt gúny tárgyává tette a vallást is magát. Jött a női emancipáció, és a 20. századra a hagyományos közösségi kapcsolatok szinte teljesen megszűntek. Magyarországon ez később következett be, mint nyugaton, de végül minket is elért. A fiatalok beköltöztek a városokba, hogy munkát találjanak, de ezzel együtt magukra is maradtak, a család gondozása egy személyes feladattá vált, melyben a férfiak máig nem találják a helyüket.  Gyakran a nők sem, hiszen arra nevelték őket, hogy karriert építsenek, az otthonuktól távol dolgozzanak. A házasság intézménye megrendült, teljesen összeomlani látszik. Mivel Isten akaratát sokan nem keresik, így megszűnt meghatározó személlyé lenni, a nők pedig már nincsenek rászorulva a férfiakra anyagilag, hiszen dolgozhatnak, ezért a válás is könnyebben megy. Nem kellene ennek így lennie. Az élet Ura a problémáknak is Ura. Az, Aki az embert teremtette, tudja jól, hogyan lehet helyreállítani két ember megromlott kapcsolatát. Gyakran vissza kell menni az elejére: miért szerettem meg a férjemet, mi tetszett benne, mert ez a tulajdonság még mindig benne van, csak mélyen elrejtve. Amikor a házasságunk tönkrement, és a váláson gondolkodtam, Isten először az én bűneimről kezdett beszélni. Nekem kellett megváltoznom nagyon sok területen, amelyben a férjemet akadályoztam a vezető szerep betöltésében, gyengítettem, vagy éppen az ellen dolgoztam, hogy a vonzalom helyreálljon közöttünk. Egy hívő kislányt küldött el hozzánk abban az időben, aki a házassági válságunkról nem tudott, de Isten adott neki vezetést, hogy arról beszéljen, mi a Biblia tanítása a válásról: „az asszony ne váljon el férjétől. Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét.”(1. Kor.7.10-11) A teljes hitetlenségből akkoriban kezdtem kijönni, megértve azt, hogy Isten igenis létezik, jót akar nekem, csak figyelni kell rá. Ezt a helyzetet is meg tudja oldani. Évek teltek el, míg rendeződött a kapcsolatunk, de hálás vagyok Istennek, hogy megfogta a kezünket, és ma is megtart a nehézségekben.
Fontos felismerés volt az, hogy át kell értékelnünk házasságunk elején a szüleinkhez fűződő kapcsolatunkat, le kell válnunk, és a házastársunkhoz kell kapcsolódnunk. Ez látszólag megtörténik, de az első konfliktus mutatja csak meg igazán, hogy így van-e. Kire figyelek, kinek a szava a döntő? Azokat a mintákat követem, amelyeket otthon láttam, vagy képes vagyok Istenre figyelve a párommal közös, új szabályok, szokások kialakítására.
Férjemnek mindig fontos volt az, hogy csinosan öltözködjem. Az én családomban minderre kevesebb figyelmet fordítottak, néha elhagytam magam otthon. (Fiatalasszonyok! Az arcpakolás, a hajcsavarók látványa nem a kapcsolódás irányába mozdítja a házasságot!) Mások voltak az ajándékozási szokások is, egyáltalán az ünnepek, névnapok, születésnapok megtartása. Az egyik család túlzottan puritán volt, a másik talán néha túlzó. Ha nincs folyamatos párbeszéd, a családi élet hadszíntérré válhat a szülők miatt. Illetve azért, mert nem tudunk leválni, nem tudjuk átértékelni az örökségünket.
Úgy tűnik, hogy a férfiak nehezebben válnak le az anyjukról, mint a nők. Illetve inkább azt mondanám, hogy a fiús anyák nehezebben engedik el a fiaikat manapság, mint régen. Ez persze mindig jelen volt az emberiség életében, de talán nem ennyire. Ennek egyik oka az, hogy sokkal kevesebb figyelmet fordítanak az anyák a csecsemőikre, mint évszázadokkal ezelőtt, (a fiúcsecsemők, sajnos, feleannyi testközelséget kapnak, mint a lányok!) így egy nagy „szeretet-adag” szinte bennragad az anyák szívében. Már felnőtté vált gyermekeikre akarják ezt a szeretetet kitölteni, amikor már késő. *Ha valaki koraszülött volt, vagy korán bölcsödébe, idő előtt óvodába adták, ha gyakran nem az édesanyja gondozta, akkor ebbe a „veszélyeztetett” csoportba tartozhat. Isten azonban meg tudja gyógyítani az emberi kapcsolatainkat, helyre képes hozni a mulasztásainkat, be tudja tölteni szükségleteinket még akkor is, ha ezek kisgyermekkorunkban maradtak betöltetlenek. „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban”(Fil. 4.19)
Nagyon sok veszély rejtenek magukban az élettársi kapcsolatok is, melyekben nyíltan nincs elköteleződés. A női emancipációs mozgalmak is megtették a hatásukat, bár kétségtelen sok jó is származott belőlük. Az asszonyok ma már egyenjogúak, de mintha átestünk volna a ló túlsó oldalára. Fónagy Miklósné esperes asszony intését érdemes megszívlelni:
„El kell fogadnunk azokat a korlátokat, melyeket Isten állított fel küldetésünkben, viszont a magunkévá kell tennünk azokat a kötelességeket és feladatokat, melyeket Isten jelölt ki számunkra. A férfi semmi esetre sem tud helytállni ott, ahová Isten a nőt rendelte... A társ a maga kis birodalmában, a hétköznapi – látszólag mellékes – de nagyon fontos dolgokban kell, hogy „nagy” legyen. Isten ügye előmenetelének gyakran igen kicsiny, nagyon is emberi dolgok az akadályai. Ne akarjunk uralkodni hitvestársunk felett. Ne akarjuk a magunk akaratát sem zsarnokoskodással, sem hízelkedéssel, sem könnyekkel keresztülvinni. A kicsinységeknek látszó mindennapos ügyek, melyek az élet nyugodtságát és rendezettségét biztosítják, a nő hatáskörébe tartoznak.”**
Ha válságban van is egy házasság, nem szabad feladni, Istennél mindig van megoldás. Lehet segítséget kérni a lelkészektől, vagy tapasztalt lelkigondozóktól. Még jobb, ha nem várjuk meg azt, hogy tönkremenjen a kapcsolatunk, hanem még előtte keresünk egy házaskört valamelyik gyülekezetben. Az ilyen házaskörök önsegítő csoportként működnek. Egy felkészült előadó vezetésével különböző témákat vesznek át a házasság, család, gyereknevelés területéről. Lehet kérdéseket feltenni, tapasztalatokat cserélni.
Végül halljuk meg Jézus hívását: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én nyugalmat adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,28-30)
                                              
Ágostonné Szőcs Anna
                                               www.anyacska.hu

Könyvajánló:
Kálvin, Harmat, Ébredés Alapítvány, KIA Kiadók könyvei.
Segítségnyújtás:
Lelkészi hivatalok
Házasság-és Családsegítő Szolgálat telefonja: 06-1-422-2797
Bibliai Házassággondozó Szolgálat www.bhsz.hu
Telefon-lelkigondozás 06-1201-0011 Minden nap délután 17-21-ig
*lásd A Szoptatás menüpont alatt a Hogyan? című cikk
**Fónagy Miklósné: Üvegfalak mögött - DRE. Bp. 1999.



A letöltések szabadon felhasználhatók, a név (Ágostonné SzŐcs Anna) és a honlapcím (www.anyacska.hu) megjelőlésével.

 
 
 
   
BEMUTATKOZÁS | SZOPTATÁS | ANYASÁG | CSALÁD | HAGYOMÁNY | HIT
 
www.anyacska.hu | Minden jog fenntartva. 2007